Back to top

Értékes pályamunkák az idei TUDOK-on

Publikálva: 2017, december 8 - 21:01
A TUDOK, azaz a Kutató Diákok Mozgalma (KutDiák) által indított kezdeményezés, a Tudományos Diákkörök Országos Konferenciájának 2017/18 évi felvidéki fordulója zajlott le a házigazda intézményben, a Vámbéry Ármin alapiskolában pénteken délelőtt.

A konferencián alap- és középiskolás tanulók rövid, tízperces előadásokban számolnak be és védenek meg egy-egy önálló kutatómunkát. Az idei versenyben tizennégy pályamunka szerzői ismertették két szekcióban – a humán tudományok és biológia, egészségtudomány, reál és műszaki tudományok – kutatásaikat. 

A programot a házigazda intézmény, a Vámbéry Ármin alapiskola igazgatója, Masszi János igazgató nyitotta meg, aki a Felvidék több pontjáról érkezett fiatalokat és felkészítőiket köszöntötte, illetve a Kutató Diákok Országos Szövetségégének vezetősége részéről Lekka Ákos és Zsigó Miklós üdvözölte a megjelenteket.

Az idei két zsűri tagjai a biológia, egészségtudomány, reál és műszaki tudományok szekcióban Kiss László informatikus, a helyi magángimnázium igazgatója, Valkai Anett, a Vámbéry Ármin Gimnázium igazgatóhelyettese és dr. Vermes András orvos, míg a humán tudományok szekcióban Németh Margit pszichológus, Pék László pedagógus, oktatási kérdésekkel és a tehetséggondozással foglalkozó szakember, valamint Nagy Attila helytörténész voltak.

A konferencia-verseny után a jelenlévők két KUTDIAK-os prezentációt hallgathattak meg, így Lekka Ákos munkáját, az Egy invazív fafajunk a Mirigyes bálványfa (Ailanthus altissima) szövettani- és enzimológiai vizsgálata címűt, illetve Zsigó Miklós: Segít-e a matematika a kilóméteróra csalás elleni küzdelemben? című kutatását.

Az ünnepélyes eredményhirdetésen az alábbi helyezések születtek:

Humán tudományok​
1. Rancsó Kamilla és Lucza Ákos, Tarczy Lajos Alapiskola,  Hetény, felkészítőjük: Kőrös Zoltán és Rancsó Andrea – A hetényi leányleventék története,
2. Rancsó Sarolta, Selye János Gimnázium, Komárom, felkészítői: Deák Irén és Gaál Ida – A hetényi népviselet a 20. században,
3. Mészáros Barbara, Magán Szakközépiskola, Hidaskürt, felkészítője: Kontár Piroska – A média hatása a személyiségfejlődésre.

Biológia, egészségtudomány, reál és műszaki tudományok
1. Straňovská Emma, Szenczi Molnár Albert Alapiskola, Szenc, felkészítője: Párkány Antónia – Édesek és mostohák,
2. Csanda Tamás, Molnár Géza, Pázmány Péter Gimnázium, Érsekújvár, felkészítőjük: Beták Norbert – RingSYS - Iskolai csengetőrendszer, 
3. Bárczi Laura, Czuczor Gergely Alapiskola, Érsekújvár, felkészítő: Szolár Géhry Mónika – Kisállatok daganatos betegségei.

Az első két-két helyezett idén is bejutott a kárpát-medencei nagy TUDOK döntőbe.

Ezt már olvasta?

Cookies