Back to top

Erik Pačinda: Az első két gólt ajándékba kapta az ellenfél

Publikálva: 2016, június 21 - 13:13
A vasárnapi Maccabi-DAC (3:0) edzőmérkőzésről Erik Pačinda beszél, aki az első hatvan percet töltötte a pályán.

„Kellemetlen ellenfél volt. Az izraeli bajnok és BL-résztvevő csapat ellen nem játszhattunk nyílt sisakkal. Nagyon oda kellett figyelnünk, jól tolódni a pályán és fegyelmezetten védekezni. A két hirtelen bekapott gól után arra gondoltam, nehogy még kettőt kapjunk, és már a félidőig zakó legyen a dologból. A szünetben az edző elmondta, hogy szerinte nem játszottunk rosszul, de hiányolta a helyzeteinket, és a két gólt szinte ajándékba adtuk az ellenfélnek.

Ez pedig nem fordulhat elő, hiszen a bajnokságban ezt minden csapat bünteti. A Maccabi játékosai jobbak és biztosabbak voltak a labdával való játékban, a pálya minden szakaszában gyorsabbak, és valamivel agresszívebbek is. Rajtunk érezni lehetett, hogy tíz edzés a lábunkban van. Személy szerint már az 55. percben fáradt voltam. Egészében véve azonban ez nagyon jó iskola volt a számunkra. Jobban szeretek nehéz, minőséges ellenfelekkel mérkőzni, mint alacsonyabb osztályú csapatok ellen,“ nyilatkozta honlapunknak Erik Pačinda, a DAC 27 éves szélsője.

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC
Cookies