Back to top

DAC-sztorik 1.

Publikálva: 2016, március 17 - 11:02
Új „kissorozatunkban” a Múltidéző rovaton belül a DAC régebbi történetének egyes fejezeteit elevenítjük majd fel. Ezúttal az 1920–44 közötti korszakra pillantunk rá!

Az 1920 utáni évtizedekben – a képviselőtestület megfelelő támogatásának híján – a Dunaszerdahelyi Atlétikai Club (DAC) mindig súlyos anyagi gondokkal küszködött. Így például már 1921-ben sem támogatta – addigi ígéretei ellenére – a város a klubot.

1922-ben Lengyel Béla klubelnök helyett dr. Nagy Árpád főszolgabírót választották meg az egyesület élére, az alelnököknek Wiener Bélát és Ordódi Tihamért, titkárnak pedig Marschall Mátyást jelölték.

1924. április 20-án új elnök lett, Wiener Béla addigi alelnök személyében. Alelnök Kubin Mátyás és Ordódy Tihamér, ellenőr Prohászka Ferenc, ügyész dr. Stern Ernő, orvosok: dr. Klein Viktor és dr. Marschall János. Addigi legemlékezetesebb meccsét is az évben nyerte a csapat, 1:0-ra legyőzve a régió egyik legjobb együttesét, az ŠK Bratislavát.

A rá következő évben a tagság új vezetőségnek szavazott bizalmat: az elnök – dr. Wiener Béla, alelnökök Polašek František és Kornfeld Ármin, az orvosok pedig dr. Marschall János és dr. Perblum Lipót lettek.

1926-tól a csapat a Szlovenszkói Magyar Labdarúgó Szövetség második osztályában játszott. „A DAC, mely az idén első ízben vesz részt a bajnoki mérkőzéseken, a körülményekhez képest elég szép eredményeket árt el. Jelenleg 6 ponttal a harmadik helyen áll” – írja a Csallóközi Hírlap. Az évtized végén, illetve az 1930-as években élte fénykorát a csapat, az 1929–30-as bajnoki évad vidéki győztesként váltak ismertté, s felkerültek az első osztályba, ám az 1931–32-es évadban már ismét a második vonalba szorultak vissza.

1932-ben Priviczky Ernő lett az új elnök, dr. Bartossik Pál és Grünwald Samu alelnökletével, akit 1933-ban már Brüll Manó váltott a vezetői székben. 1933–34-re mégis ismét visszaesett a csapat. Ekkor Dunaszerdahelyi Torna Clubra (DTC) változott az egyesület neve, több régi játékost veszítve, 1935-re le is csúszva a csallóközi alosztályú bajnokságba.

Az 1938-as Magyarországhoz történő visszacsatolás utáni közgyűlés ismét megújította az elnökséget. Díszelnökök: Dóka Sándor, dr. Markwarth Gábor, dr. Szeiff Géza és Bohus Géza. Ügyvezető elnök: Sally András, alelnökök: Szimhart Lajos és Anda Géza, intéző: Rummer János, titkár: Jedlicska József, pénztáros: Ozorák Mihály, ellenőrök: Széher Vilmos és Balázsy Károly, pályaorvosok: dr. Berczy Károly és dr. Marschall Lajos.

1942-ben az egylet felvette a Dunaszerdahelyi Labdarúgó Egyesület (DLE) nevet, amelyen 1944-ig működött.

Említésre méltó futballisták voltak a klub történetében (a 2. világháborúig, a teljesség igénye nélkül):
Liechtenstein, Goldschmied, Grűnwald, Schwarcz, Kuzsilek, Ševčík, Weisz, Stein, Széher, Fleischmann, Burger, Németh, Steiner, Janda, Stern, Fried, Lakat, Szigeti, Horváth, Grünhut, Sándor, Polizer, Marczell, Holczner, Kása, Kohn, Takács, Kosztra, Pálffy, Rummer, Kordik, Csejtei, Nagy, Dudás, Benes stb.

Nagy Attila helytörténész

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Nagy Attila
Cookies