Jelenlegi hely

Bemutatni a tevékenységet, megköszönni a munkát

Ezt már olvasta?

Publikálva: 2018, június 14 - 07:33 | Hírek
A tavalyi, úgymond főpróba sikerén felbuzdulva városunkban már második alkalommal került megrendezésre a karitász nap, ezúttal országos karitász hét keretében.
Bemutatni a tevékenységet, megköszönni a munkát

A Dunaszerdahelyi Plébániai Karitász az idén is kivette részét a munkából, a vasárnapi önkéntesekért bemutatott szentmise után kedd délután sikeres gyűjtést folytattak a karitász Bacsák utcai központjában. Ahogy a hét folyamán naponta az egyházmegye egy-egy városában mutatkozott be a nyilvánosságnak a katolikus karitász, Nagyszombat megyében a szerdai napon Dunaszerdahelyen hozták közelebb a város lakóihoz a segítő szervezet tevékenységét.

Bugár György, a Dunaszerdahelyi Plébániai Karitász vezetője üdvözölte a vendégeket.

A Nagyszombati Érseki Karitász vezetője, Miroslav Dzurech emlékezett vissza a tavalyi kezdésre, amikor az elgondolást, hogy a karitász miként tudná bemutatni tevékenységét tett követte, és lám, az idén már országos méretű rendezvénnyé nőtte ki magát a program. „Dunaszerdahelyen alkalomról alkalomra megbizonyosodunk róla, hogy sok olyan ember él itt, aki teszi a jót, aki teljesen önszántából segít másoknak. Örülök neki, hogy az utcákon, de a városházán is találkozunk ilyen segítőkész emberekkel, hiszem, hogy a továbbiakban is segíteni fogják azt a munkát, amit végzünk. Nagy büszkeség számunkra, hogy az idén köztársasági elnök úr vállalt védnökséget az országos program felett” - mondta el rövid köszöntőjét a karitász megyei vezetője.

Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere is örül annak, hogy városunkban ennyire sokan igyekeznek segíteni másokon, ugyanakkor szomorúan tapasztalja, hogy egyre többeknek van szükségük segítségre. „Értékes volt a mai nap, az érseki karitász vezetésével délelőtt már tárgyaltunk, tapasztalatokat cseréltünk. Tudjuk, hogy fontos az önkormányzat szerepe, látjuk azt, hogy milyen igények jelentkeznek a város polgárai részéről, ezért igyekszünk is tenni. Az ilyen eseményeken, mint ez a mostani, az önkéntesek munkáját kell megköszönni - mert nagy köszönetet érdemelnek azért a tevékenységért, amit ingyenesen végeznek” - mondta el városunk polgármestere. Hozzátette azt is, hogy a város önkormányzata számára a következő időszak kihívása a gondozói szolgálat bővítése és támogatása, másrészt fontos feladat, hogy a hajléktalanszálló épületét sikerüljön megszerezni a város számára, hogy utána regisztrált intézményként tudjon működni.

„A karitásznak sok feladata van a jövőben, és az önkormányzattal együttműködve igyekszünk mindent megtenni a rászorulók érdekében” - kapcsolódott Bugár György polgármester úr szavaihoz.

Kiss Róbert, volt dunaszerdahelyi plébános, püspöki helynök úr Orosch János nagyszombati érsek üdvözletét átadva köszöntötte a megjelenteket. Érsek úr nevében is köszönte az önkéntesek segítségnyújtását, azt, hogy gondoskodnak a város lakóiról. „A keresztényi szeretet hajtja ezeket az embereket, hogy a rászorulókon segítsenek. Ez alkalomból is azt kívánom, hogy mindenki találjon jó és barátságos szóra, és öröm legyen a szívünkben” - fejezte ki örömét Róbert atya.

„A mai nap is egy lehetőség, hogy imádkozzunk a jó Istenhez. Ma is sokan kerülnek nehéz anyagi helyzetbe, sokan kiszorulnak az élet peremére, sokan vannak elhagyatva, értük is imádkozunk, rajtuk próbálunk segíteni munkánkkal” - mondta Szakál László dunaszerdahelyi esperesplébános, a Dunaszerdahelyi Plébániai Karitász elnöke. Rövid bevezető után magyarul mondott imát a rászorulókért, a segítőkért és a segítő szándékért, majd Ladislav Mišura káplán imádkozott szlovák nyelven a jó ügyért.

A karitász nap folyamán a rendezvény társrendezője, a Dunaszerdahelyi Egészségügyi Középiskola diákjai végeztek különböző egészségügyi méréseket a jelenlévőknek.

ITT tekinthetik meg képgalériánkat.