Back to top

Átadták az Október utcai óvoda felújított konyháját

Publikálva: 2022, augusztus 25 - 15:31
Csütörtökön ünnepélyes keretek között adták át a Gastro DS városi vállalat által működtetett Október utcai óvodában található központi konyhát.
Átadták az Október utcai óvoda felújított konyháját

Az ünnepi eseményen elsőként Kosztra András, a vállalat ügyvezetője köszöntötte a jelenlévőket, egyútttal kiemelte, látszólag kis lépés, mégis fontos állomás a mai átadás a dunaszerdahelyi központi iskolai és óvodai étkeztetés területén. Szavait megerősítette Hájos Zoltán polgármester is, aki köszöntetett mondott a megvalósításban résztvevő minden szereplőnek, hogy ilyen modern létesítmény készülhetett el Dunaszerdahelyen.

A városvezető beszédében elmondta, a jelenlegi magas energiaárak is jól mutatják, helyes döntés volt a dunaszerdahelyi képviselők részéről, amikor néhány évvel ezelőtt az 5 iskolai és 9 óvodai konyha felújítása helyett a központosítás mellett döntöttek. Ennek hála ma nem csak gazdaságosabban, hanem modern eszközök segítségével tudnak nap mint nap ebédet készíteni a városi intézményeket látogató gyerekek számára. A Szabó Gyula Alapiskolában és a Jilemnicky utcai Alapiskolában kialakított konyhák után ez a harmadik központi létesítmény a központi konyhák kialakításának folyamatában, amely naponta 950 ebédet tud majd lefőzni és kiszállítani a 9 óvodába. A polgármester egyúttal hangsúlyozta, a képviselők által a célra kijelölt költségvetési keretnél, a 810 ezer eurónál jóval olcsóbban, 720 ezer euróból sikerült megvalósítani a konyha és a kiadók felújítását.

Az ünnepi beszédek után a római katolikus és a református egyház képviselői megáldották a felújított konyhát, majd a meghívott vendégek, köztük az óvodák igazgatóival is megismerkedhettek az teljesen megújult épülettel és annak berendezéseivel.

Ezt már olvasta?

Címkék: óvodák
Cookies