Álmainkban Európa visszainteget…

Hatodszor próbált nyerni a László-legénység, végül csak a kisebb rekord, a veretlenségi sorozat 15-re való nyújtása sikerült. Nem jó előjelekkel indult az edzőcserét követően megtáltosodó Zólyombrézó elleni hatpontos rangadó, amely az európai kupaporond reményében  a hátralévő két bajnokit igazán izgalmassá tehette volna a DAC-hívők számára. A 70 percnyi katasztrofális aranyosmaróti játék ugyanis a hihetetlen fordulatot hozó hajrá   ellenére is bevésődött a játékosok tudatalattijába. Ráadásul Satka mandulagyulladása sem jött rendbe, sőt Davis is lázasan volt kénytelen vállalni a játékot. Slávik kapus viszont hiába volt ott a kapuban, mert a legjobb védése az volt, amikor Zsivkovics hajmeresztő hazaadását reflexszerűen hárította lábbal. Az első vendégtalálatnál a védhető lövést – ugyan Opoku lökete sarokra tartott ám nem volt akkora ereje, hogy azt ne lehetett volna megkaparintani- úgy tenyerelte maga elé, mint egy U12-es kapustanonc, a szlovák „Böde”, vagyis Matús Mikus – ez egykori DAC-balbekk Marek Mikus fia - ott járt és kegyetlenül bebikázta a léc alá a kapusunk által felkínált kihagyhatatlan ziccert.  Ez azonban pár perccel azt követően történt, hogy Safranko egy ártalmatlannak tűnő akciónkból  két védőt is lóvá téve Kuciaknak sem adott esélyt és mámorcunamit zúdított  a sárga-kék drukkertengerre. Ám az örömhullám azonnal visszsacsapott másodszor is , miutánVida a három szünet utáni tetszetős hazai támadás egyikét  gólra váltva ismét pár percre európai kupahadszíntérré változtatta a DAC-MOL Arénát, jött az újabb tasli, amit megint Slávik adott saját magának és a csapatának, meg mindenkinek, aki a 2:1 után inkább várta volna a 3:1-et, mint a 2:2-őt. Az afrikai légiós Podio 28 méteres bombáját ugyan nem védhette fiatal hálóőrünk, ám a  vinkliről levágódó labdát egy jobb képességű rutinosabb kapus biztos kézzel magához ölelte volna vagy testtel maga alá gyűri a lesipuskás csatárnak esélyt sem adva az egyenlítésre. Vannak olyan meccsek, amelyek igazságos eredménnyel zárulnak, ez a remi megérdemelt pontosztozkodás, mert volt a meccsnek olyan szakasza, amikor a vendégek legalább olyan közel álltak a három ponthoz , mint amilyen közel állt a DAC is a meccsnek egy másik periódusában. Bár a matematika még kedvezhet a DAC európai álmainak, ám az igazság az, hogy valószínűleg az sem lesz elég a 4. helyhez, ha mindkét meccsét megnyerik a sárga-kékek. Ez a meccs is igazolta, hogy a DAC a szlovákiai futballporond legkellemesebb jelensége és a fájdalmas „kétpontvesztésnek” tűnő döntetlen után is a rendkívül sok hibával és bizony szakmailag közepesen gyengén játszó csapatot az edzőjével együtt még hosszú perceken át éltette a több mint 7 ezres DAC-tábor!!! És hát végül is a futballt a nézőknek játsszák, vagy nem? … A „szurkolók álmában még Európa visszainteget, s a szurkolók álmának Európa még nem mondhat nemet” / a közelmúlt egyik magyar popslágerét idézve/, éppen ezért summa summarum: igenis fontos pontszerzés ez a 2:2 a jelenlegi kerettel, amelynek egyedi játéktudását összeadva a csapat eddigi teljesítménye matematikai képtelenségnek tűnhet, így a kegyetlen és tévedhetetlen matematika a végelszámoláskor még ugyanolyan ma még szintén képtelenségnek tűnő „műveletek” végén  mégiscsak a DAC-ot engedi be az európai gyepszőnyegre a játékoskijáró  ajtaján  tülekedve kopogtató Fortuna-ligások közül.  

D.Tok Ernő
Fotó: fcdac.sk