Back to top

A zöld kommandó akcióban

Publikálva: 2018, április 24 - 09:29
Április 22-én volt a Föld napja. A dunaszerdahelyi Egészségügyi Középiskola mellett működő magukat „Zöld Kommandó“-nak nevező elhivatott környezetvédő csoport nagyszabású akciót tervezett a mai napra.

A nap filmvetítéssel kezdődött majd kisebb csoportokra oszlott a társaság és foglalkozáson vettünk részt. A foglalkozások lényege, hogy a felesleges, megunt tárgyakat hogyan lehet újra hasznosítani.  Az érdeklődők elsajátíthatták a újságpapírból készült fonott tárgyak készítésének technikáját, a már nem használt pólókból fonalat készítettek és ebből szőnyeget „varázsoltak” a horgolni tudó lányok. Kvíz formájában megtudhatták a diákok, hogy Csallóközben hol találhatók védett területek, melyek azok az élőlények, amelyeket feltétlenül védenünk kell, hogy gyermekeink ne csak képek alapján tudják majd felismerni. 

Ebben az évben a Föld napja kiemelt témája, Nyert a műanyagmentes világ! Ebből az apropóból, a műanyag flakonokból a diákok már hetekkel ezelőtt hasznos tárgyakat készítettek. Ma pedig iskola diákja és tanára szavazatát adhatta le a leghasznosabb és legötletesebb újrahasznosított tárgyra. A győztesek értékes, környezetbarát díjakat vehettek át.

Majd minden osztály osztályfőnöke vezetésével fát ültetett el a városban.

A Föld napján immár 28 éve hívják fel a környezetvédők a lakosságot, hogy ezt a „Földet  nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön” és rajtunk is áll, hogy hogyan milyen állapotban hagyjuk magunk után.

Az iskolában nemcsak ezen a napon helyeznek hangsúlyt a környezetbarát légkör kialakítására, hanem egész évben gondoskodnak a mikrokörnyezetük megóvására. Ebben az iskolai évben már második alkalommal ültettek fát, a szemetet évek óta szelektálják, az ősszel komposztálót építettek a diákok Szabó Katalin tanárnő vezetésével. Idén is bekapcsolódnak a városi hivatal által támogatott pályázatba Bringázz a munkába!

Számos cselekmény bizonyítja, hogy a jövő egészségügyi alkalmazottainak fontos a Földünk megóvása és környezetük védelme.

Takács Anita
Fotó: Linda Vargová

Ezt már olvasta?

Cookies