Back to top

Világ-kép – a művészet összekötő erejéről

Publikálva: 2017, november 17 - 11:25
A fenti címmel rendezték meg az Art World Hungary Egyesület tárlatának megnyitóját a Csallóközi Múzeum kiállítócsarnokában november 16-án.

A kiállító művészeket – akik között ott találjuk Almási Róbertet, Andorfi Rozáliát, Borbély Károlyt, Csizmadia Istvánt, Kurcsis Lászlót, Kustán Melindát, Lipovics Jánost, Malasits Zsoltot, Milu M. Ildikót, Mózes Lászlót, Szabó Bélát, valamint Varga Györgyöt – Almási Róbert festőművész köszöntötte, majd az Art World Hungary Egyesület alelnöke, Borbély Károly festőművész kalauzolta a tárlat egyes „stációin” át az érdeklődőket.

Borbély bemutatta a kiállító művészeket és műveiket, elmondva, hogy a tárlat is annak érzékeltetője, miképp kötik össze a művészet eszközeivel az egyes népeket az egyesület tagjai. 

„Igen, a művészet összekötő erejét érzékeltetni gondolattal, érzelemmel, érzékkel, ami tulajdonképpen akkor is működik, ha lezajlott a kiállítás. Ezt erősítik az itt jelenlévő alkotók is” – emelte ki Bordély

A megnyitón a Dunaszerdahelyi Művészeti Alapiskola növendékei működtek közre. Maga a tárlat december 9-ig látogatható.

Az eseményen készült felvételeinket itt tekinthetik meg! 

Ezt már olvasta?

Cookies