Back to top

Vermes-villa, a divat háza

Publikálva: 2016, december 6 - 11:50
December 2-án, pénteken egy este erejéig a Vermes-villa a divat dunaszerdahelyi színterévé vált. Ugyanis már 10. alkalommal adott otthont a WLF Fashion Show divat-, smink- és hajbemutatójának.

Ahogy már megszokhattuk, a három terem most is megtelt, és miután mindenki elfoglalta helyét, megnézte székén található kis ajándékcsomagját és végigmérte szomszédja öltözékét, elkezdődhetett a show. Lipcsey Mária a rendezvény megálmodója és háziasszonya kedves mosollyal az arcán köszöntötte a vendégeket, a mellette álló, már oly jól ismert műsorvezető társ, Ivan Seňan pedig mindezt szlovákul tolmácsolta a közönségnek.

Mária összefoglalva az elmúlt öt évet elmondta, hogy csodálatos perceket élhettek át együtt a nézőkkel, bemutattak csaknem 30 divatmárkát, 9 divattervezőt, akiknek gyönyörű modelljeik minden alkalommal elkápráztatták a közönséget. Elmondta, hogy céljuk mindig az volt, hogy bemutassák a divat művészi oldalát és azt is, hogy mennyi munka rejlik a kifutón látható ruhák mögött.

Megköszönte a WLF csapat tagjai munkáját: a gyönyörű sminkek Varga Lívia és Gróf Alexandra keze nyomát viselték, a kollekciókat kiforrott ízléssel Süke Moncsi stylist válogatta össze, a hajakat Posztós László fodrász álmodta meg, az exkluzív dekorációt a Pálma Virágok Háza szolgáltatta, a teremrendezésért pedig Holocsi Pali dekoratőrt illeti dicséret.

 

Miután szóban és térben minden a helyére került, indulhatott a show a legújabb őszi-téli trendekkel. Három terem, „Három a kislány” is, azaz hogy senki se unatkozzon, egyszerre három modell járta körbe a Vermes-villa termeit. Az összkép erejéig egyszerre hárman tűntek fel, szétváltak, megmutatkoztak mind a három kifutón, újra bevárták egymást, majd eltűntek a kulisszák mögött.

A modellek elsőként a lendületes és folyamatosan megújuló MISSQ divatcég legújabb őszi-téli trendjeit mutatták be. Őket követte a Dunaszerdahelyen először bemutatkozó Paparazzi Fashion márka legújabb kollekciója, amely igazi különcöknek van kitalálva, az egyediséget tartva szem előtt. Ezek után a modellek a MY 77 ruháiba bújva jelentek meg újra. A hétköznapi viselettől kezdve, az estélyin, fürdőruhán és fehérneműn keresztül még anya-lánya kollekciót is láthattunk.

Az egyes márkák között tombolahúzás zajlott, kisorsolásra került és gazdára talált nem egy vásárlási és ajándékutalvány, amit az egyes divatmárkák, valamint támogatók ajánlottak fel.
Szalai Evelin, győri fitness modell ruhakollekciója különleges színfoltja volt a bemutatónak, mivel a fiatal, 21 éves tervező ezzel a kollekcióval debütált, melyek közül egyben ő is megjelent a színpadon. A föld színeit kiemelve arra próbált ösztönözni bennünket, hogy ahogy ő is, mi is figyeljünk a részletekre.  Az exkluzív olasz divat szerelmesei joggal örülhettek a Princess Italy Shop DS bemutatójának, mert volt ott szőrme, bőr, szemet gyönyörködtető modellek elegáns olasz kivitelezésben. Én már csak azt vártam, hogy felcsendüljön Toto Cotugno L’italiano (Az olasz) jól ismert dallama, de e nélkül is varázslatos élményben lehetett részünk. Egy újabb sorsolást követően jött a várva várt Triumph  és J-Press fehérnemű bemutató, nem csak a férfiak nagy örömére. Láthattunk csodaszép alsóneműket, köntösöket, de még pizsamákat is.

Még mielőtt az est fénypontjára, a profi divattervező egyedi tervezésű esküvői és estélyi ruhás bemutatójára sok került volna, Soós Laca saját tervezésű bőrtáskái és kiegészítői kerültek reflektorfénybe. A 2011-ben indult egyszemélyes vállalkozás, melyhez az 5005 Leather márkanév párosul, mára már kisebb manufaktúrává nőtte ki magát. Szerintem, nem én vagyok az egyetlen, aki szívesen büszkélkedne egy ilyen darabbal.
Az i-re a pontot a második rész kiemelt bemutatója tette fel. A Győrből érkezett Tánczos Anita, a márka és cég alapítója, vezető tervezője küldetéstudatának tartja a művészi szintű alkotói munka újrafelvirágoztatását, hogy a Tánczos név méltó helyet képviseljen a divat színterén. A márka a minőségi kézműveseleganciát képviseli a tudatos magabiztosság eszenciájával. Ez is köszönt vissza a kifutóról.

És hogyan is érhetett volna véget egy ilyen rangos esemény? Hát az alkotó gárda és a modellek bemutatásával, a támogatók felsorolásával, köszönetnyilvánítással, egy szülinapi tortával, elvégre szülinapot ünnepeltek, ráadásul a kerek tizediket és egy véget nem érő after partyval, ahol a közreműködők, szervezők  is kifújhatták magukat és jóleső érzéssel nyugtázhatták, hogy ezt is megcsináltuk és nem is akárhogyan. Gratulálunk!

Ne hagyják ki képgalériánkat, melyet ITT tekinthetnek meg!

Ezt már olvasta?

Cookies