Back to top

Véget ért a szavazás, várjuk az eredményeket

Publikálva: 2017, november 4 - 22:05
Reggel hét órától lehetett voksolni a megyei választásokon és pár perccel ezelőtt, 10 órakor bezárultak a választóhelyiségek, az elkövetkező órákban pedig megtudjuk azt is, melyik nyolc képviselő jut a Nagyszombat megyei közgyűlésbe a Dunaszerdahelyi járásból.

Mint ismeretes, 5 megyeelnök-jelölt és 38 képviselő-jelölt közül lehetett választani. Ezúttal  öt évre választunk megyei elnököt és képviselőket, eltérően az eddigi 4 éves megbízatási időszaktól. Ez azt a célt szolgálja, hogy 2022-ben egyszerre lehessen megtartani a megyei és a helyhatósági választásokat. Újdonság volt az is, hogy a megyei választások már csak egyfordulósak voltak. A megyeelnök az lesz, akit egyszerű többséggel megválasztanak, tehát aki a legtöbb érvényes szavazatot kapja. A képviselők pedig azok lesznek, akikre sorrendben a legtöbb érvényes szavazattal voksolnak.

Városunk polgármestere kilenc óra után a Kodály Zoltán Alapiskolában szavazott feleségével, ő egyébként a Magyar Közösség Pártja képviselő-jelöltjeként indult a megyei szavazáson, az elmúlt négy évben pártja frakcióvezetője volt a nagyszombati testületben. Horváth Zoltán alpolgármester 11 óra után a Vámbéry Ármin Alapiskolában voksolt, ő független jelöltként indult, s korábban nem volt képviselő. A. Szabó László alpolgármester feleségével szavazott 12 óra előtt a Kodály Zoltán Alapiskolában, ő a megyei választásokon nem mérette meg magát.

A megyei választások helyi eredményeivel folyamatosan frissítjük a cikkünket.

Az első részeredmények 23.15 után lesznek elérhetőek.

22.40 - Az első információk alapján Nagyszombat megyében idén sem lesz túl magas a részvételi arány, de a négy évvel ezelőttinél magasabbit várnak.

22.55 - A Dunaszerdahelyi járás szintjén az is kérdés, lesz-e vajon női képviselő a testületben a járásunkból, a két legerősebb párt jelöltjei között találhatóak hölgyek.

23.20 - Az első részeredmény:

00.15 - Egyre inkább úgy tűnik, Jozef Viskupič lesz az új megyeelnök és a Dunaszerdahelyi járásban ismét tarol az MKP, még Rigó Konrád sem tud beékelődni a képviselők közé.

1:10 - Jozef Viskupič már pezsgőt bontott és ünnepel, előnye behozhatatlannak tűnik és a nyolc MKP-s járási képviselő is egyre biztosabb.

Részeredmények 1.20 - 91,03 százalékos feldolgozottság

Képviselő-jelöltek:

A megyeelnök:

Ezt már olvasta?

Cookies