Back to top

Valerijs Šabala: A tizenhatosban érzem jól magam

Publikálva: 2016, június 29 - 17:18
Valerijs Šabala már 15 éves korában bemutatkozott hazája élvonalában, két éve pedig a Club Bruges csapatához igazolt. Onnan érkezett hozzánk egyéves kölcsönjátékra. A lett válogatott 21 éves támadójával a bélai összpontosításon beszélgettek az fcdac.sk szerkesztői.

Úgy hallottam, hogy a srácok Šabinak szólítanak. Ez a beceneved?

„Igen, ez.”

Šabi, üdvözölünk tehát a DAC-nál! Több ajánlat közül is válogathattál, miért pont Dunaszerdahelyre igazoltál?

„Mert elsőként kerestek meg, és ajánlottak szerződést. A többi klub csak szóban érdeklődött irántam, nem jutottunk el konkrét szerződésajánlatig. Két hete jártam itt először, és már akkor is láttam, hogy milyen jó projektbe kezdett a DAC. Megmutatták az edzőpályákat, a stadiont, beszéltem az edzővel, a sportigazgatóval és a főmenedzserrel is. Úgy döntöttünk, hogy a pályafutásom fejlődésének céljából Dunaszerdahelyre igazolok.”

Elmondanád, milyen típusú játékos vagy, mik az erősségeid?

„Leginkább a tizenhatosban érzem jól magam, hiszen csatár vagyok, gólokat szerzek - ebben vagyok a legjobb.”

Válogatott szinten már van tapasztalatod Szlovákiával, sőt a 2014-es vb-selejtezőben gólt is lőttél a nemzeti tizenegynek. Mit tudsz általánosságban a szlovák labdarúgásról és a bajnokságról?

„Nem sokat, de ismerem a szlovák válogatott játékosokat, egyszer Zsolnán is pályára léptem ellenük. A bajnokságnak megvan a színvonala, erős és technikás labdarúgókkal. Télen a Příbram csapatával játszottunk a bajnok Trencsén ellen, és láthattuk, hogy nagyon jó játékosaik vannak, akik remek futballt igyekeznek játszani. Az edzéseken örömmel tapasztalom, hogy az edzőnk bátor támadójátékra buzdít minket. Ez az, ami csábító: nemcsak a küzdés, hanem a bátor futball is.”

Egyéves kölcsönjátékra érkeztél a belga Club Bruges csapatától, ahol még két évig szól a szerződésed. Milyen tervekkel érkeztél Dunaszerdahelyre?

„Segíteni szeretnék a csapatnak, hogy minél feljebb végezzen, én személy szerint pedig folyamatos játéklehetőséget és fejlődést szeretnék.”

Az első hetedet töltöd a DAC-nál. Ideérkezésed előtt ismertél valakit a csapatból? Hogyan fogadtak a csapattársak, és hogy érzed eddig magad?

„Nem ismertem senkit, de jól fogadtak a srácok, segítőkészek mindenben. Jó a csapaton belüli hangulat, és ez a legfontosabb. Jól érzem itt magam!”

Érkezésed óta három edzőmeccset abszolváltunk, az utóbbi kettőn kaptál nagyobb teret.  Hogy érezted magad a pályán a Zlín és a Karviná elleni találkozókon?

„A Zlín ellen sikerült betalálnom, de nehéz találkozó volt. Jobb volt az ellenfél, mi nem voltunk annyira frissek, ami viszont érthető, hiszen kemény edzéseken vagyunk túl. Tegnap a Karviná ellen már sokkal jobban éreztem magam, mivel több edzést abszolváltam a csapattal. Jó meccs volt, két-három lehetőségem is adódott, de nem tudtam betalálni. Sokkal jobbak voltunk, és csak a balszerencsének köszönhetően nem sikerült győznünk. Vannak ilyen találkozók, de remélem, hogy a bajnokság kezdetéig még sikerül gólt szereznem, és természetesen a ligában is eredményes leszek. Egy kis szerencsével mindkét mérkőzést megnyerhettük volna. Bízom benne, hogy a bajnokság során mellénk szegődik a szerencse, és be tudjuk húzni az ilyen összecsapásokat.”

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC
Cookies