Back to top

Újdonságok a Mert nőnek lenni jó csapata körül!

Publikálva: 2016, október 20 - 16:25
Idén alakult a Mert nőnek lenni jó Polgári Társulás, amely már két klubest szervezésén van túl, jelenleg pedig a hatodik szeminárium gördülékeny lebonyolításán dolgoznak. November 5-én újra a dunaszerdahelyi Hotel Legendben várják azon személyeket, akik szeretnének egy őszinte, egyenes, talpraesett csapat részévé válni. Bartalos Tóth Ivetával és Mészáros Krisztinával beszélgetünk.

Már hatodszor rendezitek meg a Mert nőnek lenni jó címet viselő szemináriumot. Most mivel várjátok a hozzátok érkezőket?

Iveta: Hat fő téma fér bele az egész napos programba, emellett kísérőprogramok és kézműves vásár is várja a vendégeket. Visszatér hozzánk Montorffy Letti Budapest mellett élő írónő, aki a mindennapi önszeretet gyakorlásáról szól. Gasztrotémánk is lesz, Pém Bálint máktermelő a növény felhasználási lehetőségeiről mesél, családi vállalkozásuk ugyanis a termelés mellett a feldolgozásra épül. Ma már rengetegen tornáznak, de hogy ezt mennyire teszik gerinckímélő módon, erre válaszol majd Derzsi Zsolt edző, oktató. Milyen vegyi anyagok kerülnek a ruháinkba és azoknak milyen hatásai vannak, ennek jár utána Kosár Kinga gyermekorvos, és bemutatjuk a komáromi Little Green öko gyermekruháit is egy divatbemutató formájában.

Ahogy olvastam a programot két nehéz témára is sort kerítetek?

Krisztina: Beszélgetünk a családon belüli erőszakról, a lelki és fizikai hatásairól, következményeiről. Ez az egyik legkényesebb téma, amivel eddig foglalkoztunk, és a legégetőbb is. Ma már a legtöbb ember tapasztalja közvetett vagy közvetlen úton mit is jelent ez, pedig az otthona kellene, hogy biztonságot nyújtson.

Azon a szombati napon viszont mi a rendezvény háziasszonyai is mikrofon elé állunk, és mesélünk arról milyen úton módon váltunk édesanyává. Mesterséges megtermékenyítés, műtétek, örökbefogadás…saját tapasztalatunk tanulságos, és teljesen eltérő. Ivetával fontosnak tartjuk, hogy ilyen erős élethelyzetek is előtérbe kerüljenek, mert a nők élete nem csupán bárányfelhős időszakokból áll.

Több mint két éve félévente összetalálkoztok a vendégeikkel. Mit tapasztaltok, miért járnak vissza hozzátok?

Iveta: Tapasztalatunk szerint most már kötődés alakult ki köztünk szervezők, előadók és résztvevők között. Fantasztikus a hangulat ezeken a rendezvényeken, nagyon nagy empátiával fogadják az új információkat az ott tartózkodók.

Krisztina: Volt, aki vendégből lett előadó, mert megbízott bennünk és tudja itt van hely és tér a kibontakozásra. Van, aki időnként jelzi mi történt az életében az elmúlt fél év alatt (kisbabák hírét kapjuk gyakran). Nálunk semmi sem kötelező, csak lehetőséget adunk.

Miben különbözik a klubest a szemináriumtól?

Iveta: Polgári társulásunk a klubesteket azért szervezi, hogy feldolgozzuk bővebben azokat a témákat, amelyekre akár a szeminárium alatt már volt mód, de időhiány miatt maradt még kibeszélnivaló. De volt olyan beszélgetőpartnerünk, akivel egyeztetni volt nehéz, hiszen utazik a világban. Továbbá az is nagyszerű, hogy ekkor többet tudunk meg a vendégeinkről és ők is bátrabban kérdeznek.

Újra nagy az érdeklődés a novemberi rendezvény iránt?

Krisztina: Igen, és már most nagyon izgatottak vagyunk, hogy újra találkozunk azokkal, akiket fél éve nem láttunk.

Ezt már olvasta?

Cookies