Back to top

Tűz és víz

Publikálva: 2018, június 13 - 10:04
A nyár első hónapja úgy köszöntött városunkra, ahogy azt álmainkban sem gondoltuk volna. A gyermeknapon Dunaszerdahely megriadt, amikor az egyik legsikeresebb helyi vállalat gyártóegységében tűz ütött ki és a füstöket kilométeres távolságban is látni lehetett.

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a jelentős anyagi károk mellett emberi élet nem került veszélybe a gyors beavatkozásnak köszönthetően, amiért
fontos köszönetet mondani a tűzoltóknak a széles régióból. Azóta pedig azt is megtudtuk, a vállalat igyekszik a lehetőségeihez mérten a leggyorsabban visszaállítani a korábbi állapotokat, de a munka addig sem állt meg. Sok sikert kívánunk az egész csapatnak, eddig is bizonyították rátermettségüket, biztosan 
most is eredményesek lesznek.

Csupán öt nappal később a tűz után a következő elem, a víz lett úrrá városunkon és nem csak ott. A június 6-i előrejelzések előbb reggeltől, majd délután jeleztek heves zivatarokat, de arra senki sem számított, ami délután negyed három körül következett. A jégeső ugyan nem ritka az év ezen részében, de olyan
mennyiségű víz esett le egy óra alatt, ami általában egy hónap alatt szokott.

Az eredmény: vízzel elárasztott utcák és pincék, rendkívüli állapot és jelentős károk. Másnap aztán jött ismét a napsütés, mintha minden a legnagyobb rendben
volna, de tudjuk, a szélsőséges időjárásra már fel kell készülnünk, amennyire tudunk, mert amikor ezt a lapot olvassák, lehet már újabb nagy zivatar vár
ránk.

A természet néhány nap alatt leforgatása alatt figyelmeztetett bennünket, hogy elég egyetlen pillanat vagy éppen egy hevesebb zivatar, s a nyugodt  hétköznapok teljesen más elemekkel való harcra változhat. Ők az erősebbek, Becsüljük meg hát a szürke hétköznapokat is, töltsük meg minél több mosollyal, így nyáron talán kicsit könnyebb is, s járjunk nyitott szemmel a világban, hogy bármi nem várt esemény esetén mi is tudjunk segíteni lehetőségeinkhez mérten.

Rajkovics Péter, főszerkesztő

Megjelent a Dunaszerdahelyi Hírnök 2018/10.számában.

Ezt már olvasta?

Cookies