Back to top

Történelmi írásjegyek írásának tanfolyama - történelmi eszközökkel

Publikálva: 2018, június 26 - 14:52
Az iskolaév utolsó napjaiban a diákok részére a dunaszerdahelyi Csallóközi Népművelési Központ immár hagyományosan érdekes tevékenységet kínál. Határozottan a legérdekesebb a történelmi szláv glagolita írásjegyek és a magyar rovásírás lúdtollal és fekete tussal való írása.

A gyerekek összpontosítanak, elcsendesednek, sikereiknek örülnek. Leírják keresztnevüket, vezetéknevüket, aki sikeres mást is leírhat. A glagolita írásjegyek gyakorlását Európa védőszentjeinek Szent Cirillnek és Metódnak megérkezése tiszteletére ajánljuk, kiknek ünnepét július 6-án ünnepeljük, de akkor már a diákok a nyári szünetet élvezik. A diákok elé tesszük az eredeti ábécé betűit, először megpróbálják a betűket, majd glagolita írásjegyekkel leírják a nevüket, az ügyesebbek egész mondatokat is írtak. A tanárok nem hittek a saját szemüknek és fülüknek. A tanfolyam alatt a Csallóközi Népművelési Központ klubhelyiségében példátlan csend honolt, az asztalok mellett nagy érdeklődéssel folyt a munka. A jutalomként a legügyesebbek sastollat vehetnek kezükbe, olyat, amellyel J.M. Hurban, Ľudovít Štúr vagy J. Amos Komenský írt.

Rúnák – rovásírás

Ahogy a szlávok történelmi írásukat, a Szent Cirill és Szent Metód korából származó glagolita írásjegyeket becsülik és tisztelik, a magyarok is tiszteletben tartják történelmüket, amelynek része a régi magyar rovásírás. Érdekes, hogy Szlovákiában a diákoknak az iskolán kívüli tevékenységek keretében belül nagyméretű versenyeket szerveznek, ahol a rovásírást gyakorolják. A Csallóközi Népművelési Központ az érdeklődőknek ezt a tevékenységet is ajánlja. Nemcsak a magyar tannyelvű iskolák részére, de minden érdeklődő részére. Gyakran előfordul, hogy a gyerekek, függetlenül attól, hogy milyen iskolából jöttek, érdeklődnek mindkét írásmód iránt. Csábító a lúdtoll és a tus. Az eredmény pedig a gyermekek elégedettsége, hiszen valami újat, érdekeset élhettek át, és elsősorban azt, hogy ezalatt az idő alatt nem a számítógépes technológiára összpontosítottak.

Meg kell jegyezni, hogy a CsNK munkatársai Erika Sínová és Mgr. Láng Ingrid rövid előadásukban az akkori történelmi korról, az írásmód létrejöttéről, a feltételekről és életszínvonaláról emlékeznek meg. Az iskolások csodálkoznak azon a tényen, hogy a távoli múltban a könyveket kézzel írták és kézzel másolták. Semmiféle írógép, számítógép vagy nyomtató... Kézzel, tintával és kihegyezett lúdtollal. Betűt betű követett. Talán nem is hiszik el, de az elmúlt héten több tucat résztvevő váltakozott tanfolyamunkon!

-osv-

Ezt már olvasta?

Cookies