Back to top

Tomáš Malec úton a DAC-ba

Publikálva: 2017, augusztus 21 - 19:12
A Fortuna Liga 2013/14-es szezonjának gólkirálya egyezségre jutott a DAC-cal.

Tomáš Malec a legjobb úton van ahhoz, hogy a DAC játékosa legyen. A huszonnégy éves támadó (született 1993. január 5-én) az osztrák LASK Linz együttesétől érkezik Dunaszerdahelyre. Klubunkkal egy évre szóló megállapodásban egyezett meg, további egy éves opcióval. A szerződés aláírása előtt egészségügyi vizsgálaton vesz részt.

Az egy centiméter híján két méter magas középcsatár a trencséni AS neveltje, és tizenhat évesen már a piros-fehérek felnőttcsapatában szerepelt. A Fortuna Ligában 58 bajnokin kapott szerepet, ezeken tizenhat gólt lőtt. Legjobban a 2013/14-es idény sikerült neki, amikor is tizennégy találattal megszerezte a gólkirályi címet. Ezt követően a trondheimi Rosenborg együtteséhez szerződött, majd egy norvégiai szezon után a cseh Sigma Olomouc gárdájához igazolt. Egy évvel ezelőtt az osztrák LASK Linz csapata vette meg, majd adta kölcsön a norvég Lilleströmnek, ahol a legutóbbi idényt töltötte. A szlovák, a cseh és a norvég élvonalban összesen 116 mérkőzésen lépett pályára, ezeken 29 gólt jegyzett.

A magas támadó a szlovák korosztályos válogatottaknak is tagja volt, és 2017 januárjában Ján Kozák lehetőséget adott neki a felnőttválogatottban való bemutatkozásra is a Svédország és az Uganda elleni, nem hivatalos válogatott mérkőzéseken Abu Dzabiban.

„Az átigazolási időszak legelejétől tisztában voltunk azzal, hogy a centerposzt megerősítésre szorul. Ezért kerestünk aktívan a piacon egy ilyen típusú labdarúgót. Ez a téma az utóbbi napokban még aktuálisabb lett, hiszen arra számítottunk, hogy Pavol Šafranko távozik a DAC-tól. Tomáš fiatal kora ellenére egy nagyon tapasztalt játékos, aki a színvonalas norvég bajnokságban is letette a névjegyét. A csatárposztra egy olyan labdarúgóra van szükségünk, aki képes nyomás alatt is megtartani a labdát, és ebben Tomáš nagyon erős. Bízom benne, hogy gyorsan sikerül beilleszkednie, és sok sikert kívánok neki klubunknál,” jelentette ki Jan Van Daele, a DAC sportigazgatója.

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Tomáš Malec
Cookies