Back to top

Tiltott gyümölcsöt kereszteltek

Publikálva: 2016, március 24 - 11:25
Szerda koraeste a Choco Arden kávézóban tartotta lemezkeresztelőjét az Arizóna zenekar.

Nagy érdeklődés mellett zajlott a Tiltott gyümölcs címet viselő korong hivatalos bemutatója, hiszen a kávézó megtelt, a sajtó képviselői is nagy számban megjelentek, hogy többet megtudjanak az albumról.

Az est kezdetén gitárkíséretben elhangzott a lemez záródala, a Nanana, majd Rajkovics Péter, portálunk főszerkesztője faggatta az zenekar tagjait második nagylemezük elkészültéről. Ennek során kiderült, két hónap alatt sikerült összerakni a korongot, amelynek dalait Fecó alkotta, a dalszövegeken Haizok Melinda, Lombos Márton, Maja és Puss Tamás dolgoztak.

A csapatra több koncert vár, már szombaton Dunaszerdahelyen, a Soul Hunterben is fellépnek, hogy bemutassák második nagylemezük zenei anyagát. A beszélgetést követően a sajtó munkatársai is feltehettek kérdéseket, majd Varga Lívia, az ismert sminkes keresztelte meg a Tiltott gyümölcs albumot. A folytatásban aztán a baráti beszélgetések és a torták fogyasztása játszotta a főszerepet a remek hangulatú lemezkeresztelőn.

Kertész Ladislav felvételei

Ezt már olvasta?

Cookies