Back to top

Tiltakoznak a hulladékégető ellen

Publikálva: 2016, április 14 - 15:55
A dunaszerdahelyi városháza tanácsteremében tartotta április 14-én a Csallóközi Városok és Falvak Társulása éves közgyűlését, ahol Dunaszerdahely alpolgármestere, Horváth Zoltán fogadta őket.

A megjelent településvezetők előbb Nagyszombat megye gazdasági és szociális fejlesztési programjáról hallgattak meg egy rövid összefoglalót, majd a Csallóközi Városok és Falvak Társulásának tavalyi éves tevékenységéről, illetve a társulás gazdálkodásáról összegzett beszámolót tekintették át, illetve elfogadták a 2016-os évi költségvetést.

„Bárdos Gábor somorjai, valamint Ivan Seňan nagypakai polgármester az ülésen jelezték, hogy továbbra is, hasonlóan a környező falvak önkormányzataihoz és lakosaihoz, tiltakoznak a Somorja kataszterében fekvő Sámotra tervezett, magas hőfokú plazmatechnológiával működtetett hulladékégető üzem felépítése ellen, amelynek engedélyeztetési folyamatát már elindították a beruházók, s kérik a társulást, támogassák tiltakozásukat” – mondta el portálunk kérdésére válaszolva Ravasz Béla, a társulás ügyvezető alelnöke.

„A Csallóközi Városok és Falvak Társulása ezért határozatában elfogadta, hogy csatlakozik, s megtámogatja a tiltakozást a hulladékégető felépítése ellen. Azt látjuk, a lakosok semmiképp nem akarják az üzem felépülését, félnek ugyanis, hogy az egyrészt rossz hatással lenne a környezetre, másrészt máshonnan is ideszállítanák, nagy mennyiségben a hulladékot” – összegezte Ravasz Béla.

Végül a megjelenek a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának országos konferenciájának előkészítéséről egyeztettek.

Ezt már olvasta?

Cookies