Back to top

Tehetséggondozás a szakközépiskolában

Publikálva: 2016, március 9 - 00:02
A dunaszerdahelyi Szabó Gyula 21 Szakközépiskolában nagy figyelmet szentelnek a tehetséggondozásnak.

»Az iskolába érkező gyerekek intellektuális szintjének és érdeklődési körének megfelelően felkaroljuk, támogatjuk az adott területen a tanulók jobb eredményeinek elérését. A tehetséggondozás folyamata tanár és diák részéről egyaránt többletet jelent. Ám valljuk, hogy fontos a tehetség kibontakozásának feltételeket teremteni, megnyilvánulásának teret biztosítani, hogy a tehetséges diákok ne kallódjanak el, hanem élve a lehetőségeikkel, készségeiket felmutatva minél jobb eredményt érjenek el.
Rátermett diákjaink sikeresen szerepelnek különböző szakmai, nyelvi és sportversenyeken. Fellépnek számos kulturális rendezvényen, bekapcsolódnak nemzetközi projektekbe.

A tehetséggondozás rugalmasságot igényel, fejleszti a tanulók készségeit, türelemre, kitartásra és alázatra nevel. A jó képességű, tehetséggel megáldott gyermekeknek is meg kell tanulniuk, hogy a jó eredmény elérése, a sikerhez vezető út nem könnyű és nem gyors. A sikerélmény mögött hosszú türelmes, plusz feladatokkal teli „várakozó idő” van, amihez másfelől lemondás és áldozatos kemény munka társul. A tanulók tehetségét ismerve, a pedagógusok arra odafigyelve alakítják ki munkájukat. Ez az ún. szegregáló tehetséggondozás, ami elsősorban a tanulók adott tantárgy szerinti teljesítményére, eredményességére fókuszál. E tevékenység hatékonysága jól megmutatkozik abban, hogy tanulóink már hagyományosan kiváló eredményeket érnek el különböző fokozatú – helyi, járási, kerületi és országos – versenyeken.
A különböző versenyeken való részvétel nagyon fontos, hisz ott a tanuló tapasztalatot, új ismereteket szerez, felméri saját képességeit, új azonos érdeklődésű barátokat szerez, megtanul önállóan és csoportban egymásra figyelve is „dolgozni”.

Iskolánk egyik meghatározó profilja a műszaki és informatikai szolgáltatások. Ezen területen az elektrotechnikai szakon tanuló végzős diákunk Szabó Zoltán továbbjutva a Zenit elektronikai verseny kerületi fordulóján, lehetőséget nyert megmutatni ismereteit és készségeit az országos versenyen.
Az országos verseny résztvevői felvételt nyertek a Szlovák Műszaki Egyetemre, így elismerve az Egyetem részéről a tehetségüket, lehetőséget biztosítottak számukra az egyetemi tanulmányokhoz. Fiatalabb tanulóink közül Gášparek Richard szintén részt vett a Zenit versenyen, idén a kerületi versenyen 3. helyezést, tavaly az országos versenyen 7. helyezést ért el.
Az Improve your English angol versenyen is minden évben képviseltetik iskolánk. Ebben a tanévben Nagy Bence nyerte meg a verseny iskolai fordulóját, így ő képviselte iskolánkat az angol olimpiász járási fordulóján, ahol szintén első lett a kategóriájában. A kerületi angol olimpiászon Nagyszombatban az ötödik helyen végzett.
Az Expert Geniality Show országos tesztversenybe is szép számban bekapcsolódnak tanulóink. Tehetségüket, ismereteiket különböző tárgykörökben mérhetik meg. Így Nagy Bence az angol nyelvi kategóriában, Matus Norbert a természetismereti kategóriában ért el magas pontszámokkal kiemelkedő eredményt.
A sportversenyeken is jelen vannak tanulóink, csoport és egyéni kategóriákban egyaránt, mint a futballtornák, asztali tenisz versenyek, sakk, erőpróba, stb.
A tanulmányi versenyeken kívül a művészi tehetségű tanulóinknak is lehetőséget biztosítunk képességeik felmutatására.
Nagy Szilárd énektudása, Bertók Róbert zongorajátéka gazdagítja minden iskolai rendezvényünk, jótékonysági akciónk kulturális programját. Nagy Szilárd, Mellár László és Paraszti Erika a szavalóverseny sikeres résztvevői, járási, kerületi és Nagy Szilárd az országos seregszemlének is.
Iskolánkon hagyományosan számos egyéb rendezvényt is megszervezünk, ahol tanulóink összemérhetik ismereteiket. Így évente megszervezzük és lebonyolítjuk az irodalmi versenyt, a környezetvédelmi versenyt, informatikai, matematikai és sakkversenyt.
Egyes emléknapok alkalmával aktuálisan beszélgetéseket, rajzbemutatókat, ünnepi megemlékezéseket tartunk.

Egy régi mondás szerint a tehetség utat tör magának. Ez így igaz, s külön öröm számunkra, hogy tehetséges diákjaink vannak, akikre büszkék vagyunk, és tehetségük által tovább viszik iskolánk hírnevét.«

Kónya Ilona–Klőr Levente

Ezt már olvasta?

Címkék: Szabó Gyula 21
Cookies