Back to top

Tavaszi zárás vagy nyitás

Publikálva: 2017, április 5 - 16:07
A sajtóban és a közbeszédben is nagy visszhangot váltott ki a hír, miszerint májustól az ünnepnapokon immáron kötelezően zárva tartanak az üzletek. Mindezen szabályozás alól néhány kiskereskedelmi egység ugyan teljeskörű kivételt kapott, ilyenek például a benzinkutak, a gyógyszertárak vagy a szuvenír boltok, bizonyos ünnepnapokon pedig a virág- és kegyeleti tárgyak árusai is nyitva tarthatnak. Más létesítmények viszont nem nyithatnak ki.

Magam is meglepődtem, hogy a városi portálunk olvasói is leginkább pozitívan fogadták a parlament által elfogadott változást, bár mindez fogyasztói szokásainkat bizonyos mértékben korlátozza, amit nem szeretünk.  Az üzletekben dolgozók ezrei viszont ugyancsak lényeges, akiknek legtöbbször bárminemű plusz bérezés nélkül kellett eddig is dolgozniuk, függetlenül attól, milyen nap is volt a naptárban. Természetesen az üzlet oldalát is nézhetnénk a dolognak, s elmondhatnánk, hogy Szlovákiában egyébként is sok az ünnepnap, de nem ez fogja csődbe vinni a szlovák gazdaságot, elvirágoztatni pedig másként kellene.

Egyébként is, tudom kicsit naiv vagyok, de legalább rákényszerülünk arra, hogy a bevásárlóközpontok helyett máshol keressünk majd programokat. Jó volt látni azt is, hogy az első áprilisi hétvégén, amely szinte már kora nyári időt hozott, az átlagosnál kevesebb autó parkolt a hipermarketek előtt, s inkább kerékpározva, sétálva járták a polgárok a város utcáit. A májustól hatályba lépő törvény pedig rögtön az elején megmutatja az igazi arcát, hiszen két hosszú hétvége vár ránk.

Meglátjuk, vajon az üzletek zárása kinyit-e bennünk néhány kaput, s nem csupán a kisgyermekes családok, valamint a hobbisportolók látogatnak majd ki a kellemes tavaszi melegbe. A szabadtéri programok száma addig is egyre csak növekedni fog, városunkban is színes választék vár a szórakozni vágyókra, már a hónap végén a Szent György-napok vagy éppen a borkedvelők népszerű fesztiválja, tehát a séták mellett másfajta kikapcsolódásra is találunk lehetőséget. Rajtunk áll, hogy mit hozunk ki az ajtók bezárásából.

Rajkovics Péter

A megjelent a Dunaszerdahelyi Hírnök 2017/7.számában.

Ezt már olvasta?

Cookies