Back to top

Tavaszi versenyfutás

Publikálva: 2018, május 17 - 09:30
Nem könnyű az idővel és a fű növekedésével versenyt futni, különösen tavasszal.

Évente 8-10 alkalommal kaszálják a füvet a Municipal dolgozói, gyakorlatilag április elejétől folyamatosan végzik ezt a munkát 6 traktoros és 5 húros kaszával. Harmanovsky Viktortól, a Municipal vállalat munkatársától megtudtuk, hogy a napokban már másodszor kezdték kaszálni a füvet a lakótelepeken - jelenleg már túl vannak a Komensky, a Duna, a Kuku4ín utcákon, az Észak II. lakótelepen -, míg a belvárosban már három alkalommal történt meg az idén a fűvágás.

„Az idén elég sokáig tartott a hideg, ezt észre is vettük, mert vagy egy héttel később - április 9. környékén - tudtunk nekilátni a vágásnak. Azóta viszont folyamatosan dolgozunk rajta, de azt általánosságban véve el kell mondanom, hogy a harmadik kaszálásig nő nagy ütemben a fű, utána a kevesebb csapadék és a vegetáció lassulása miatt nem annyira látványos. Ez, a mostani időszak az egyik legkeményebb az év folyamán, mert nagy sebességgel növekszik a növényzet. Egyébként nem tétlenkedünk, ha kell túlóráznak beosztottjaink, és néha szombat délelőttönként is dolgoznak, hogy szép legyen a környezet. Emiatt a meg nem értésre is volt példa: egy lakótelep lakosai arra panaszkodtak, hogy szombaton ne zavarjuk őket. Egyrészt a munkát sosem kezdjük hajnalban, másrészt pedig pont a lakosok kellemesebb közérzetéért dolgozunk - egy kis megértést kérünk. Tudni kell azt is, hogy az első két kaszálás lassabban megy az intenzív vegetáció miatt, ráadásul a városban mintegy 40 ha-nyi területet kezelünk; de mindenkit megnyugtathatunk, hogy május végére - június elejére már kellemes környezet vesz körül bennünket. Egy kicsit az időjárás is lassítja a munkánkat - épp a napokban hulló több csapadék is -, másrészt közbejöhet másfajta munka - például pont a héten kellett néhány munkatársamnak egy veszélyessé váló fát kivágnia, ami ugye megint csak embert visz el a kaszálástól” - tájékoztatott a város zöld területeinek felelőse.

„Év közben előfordul, hogy olyan területeken is le kell vágnunk a füvet, amely nem a városhoz tartozik, mivel a terület tulajdonosa ezt felszólításra sem végezte el, és nem szerettük volna tovább csúfítani a városképet. Ilyenkor persze csak a túlnőtt növényzetet látják a lakosok, és úgy tűnik, hogy mi nem végezzük a munkánkat. Amellett, hogy plusz feladatot kell elvégeznünk, végig kell járni a törvényes utat - felszólítani a tulajdonost, és miután ő kér fel minket, akkor láthatunk neki a kaszálásnak. Azt mindenképpen elmondhatom, hogy igyekszünk munkánkat becsületesen, pontosan végezni, aminek eredményét a kezdeti nehézkesebb időszak után már közösen élvezhetnek lakosok és turisták egyaránt” - zárta szavait Harmanovsky Viktor.

Ezt már olvasta?

Címkék: Municipal
Cookies