Back to top

Tatabánya Főiskolája megalakulásának 25 éves évfordulóját ünnepelte

Publikálva: 2017, szeptember 28 - 19:58
2017. szeptember 14-16-án Tatabányán sor került a Főiskola létrejöttének 25 éves évfordulója ünneplésére. 1992-ben a város és Dr. Kandikó József, marketingszakértő és tanár kezdeményezésével létrejött a Modern Üzleti Tudományok Főiskolája (MÜTF), a közgazdászképzés egyik fellegvára Magyarországon.

A MÜTF 1999-ben Dunaszerdahelyen is megnyitotta konzultációs központját, amely 7 évig működött. Közel száz hallgatója volt, ebből 70-en tettek államvizsgát. A végzettek nagy része sikeres vállalkozó, vállalati vezető, menedzser, tanár lett szűkebb hazájában és a határon túl. A székelyudvarhelyi képzés mai napig működik a Tatabányai Főiskola és Székelyudvarhely városának támogatásával, jelenleg közel 40 hallgatója van. A MÜTF fénykorát 1997-1998-as és 2002-2004-es években érte el, amikor több száz hallgatója volt Tatabányán és Budapesten egyaránt.

Dr. Kandikó József főigazgató úr és lelkes kollégái, tanárai idejében 18 éven át virágkorát élte a főiskola, rátermett gyakorlatorientált üzleti szakemberek kerültek ki a főiskoláról. Nagy változás történt 2011-ben, amikor Harsányi János Főiskola beolvadásával az intézmény Edutus Főiskola nevet vette fel, ezt követően a régi tanárok, munkatársak nagy része kicserélődött. 2017-ben a tatabányai képzés hallgatóinak száma jócskán lecsökkent, a budapesti képzés megerősítést nyert. A változást a jövő évtől várják, amikor Komárom-Esztergom megye egyetemévé alakul át a főiskola. A meglévő szakirányok mellett műszaki szakképzésre állt át az intézmény. 2017. szeptember 14-16-án a három napig tartó szakmai előadássorozatok és kulturális programok mellett a volt hallgatók (öregdiákok) találkozója, ünnepi bálja és játékos vetélkedője, melyet az utánozhatatlan humorú Kovács Ferenc informatikus szervezett meg, nagyon jó hangulatot, megható perceket teremtett. A határon túliak nevében köszönetet mondok a Tatabányán tartott főiskolai ünnepi napokra szóló meghívásért, amely megerősített abban a hitemben, hogy a Dunaszerdahelyen „Egyszer volt főiskola” működése nem volt hiábavaló tett, s ahogy Dr. Kandikó József, az Edutus Főiskola rector emeritusa mondta: „Nem kell szégyenkeznie Ilona, derék munka volt.“ Jó szerencsét kívánok a jövőbeni Edutus Egyetemnek!

Molnár Ilona, a MÜTF egykori Dunaszerdahelyi Konzultációs Központjának vezetője

Ezt már olvasta?

Cookies