Back to top

Szombaton erőemberek találkoznak

Publikálva: 2016, szeptember 21 - 07:22
A Csallóközi Vásár harmadik napján, szombaton látványos sportversenynek lehetnek tanúi a látogatók.

Márk András, a dunaszerdahelyi székhelyű Strongman Club DS elnöke adott bővebb információt erről az érdekes, és egyben nagyon nehéz versenyről.
„Több éve rendezünk látványos erőember versenyt a Csallóközi Vásárban. Profi szintű verseny lesz az idei is, hiszen Szlovákiából 10, Magyarországról pedig 2 hivatásos versenyző kapott meghívót. Szerencsére Dunaszerdahely városa anyagilag is támogatta rendezvényünket, de így sem sikerült Közép-európai szintű hivatalos versengést összehozni, nem tudtunk versenyzőket hívni Csehországból és Lengyelországból sem, mivel sajnos eléggé költséges sportról van szó.
Szombaton öt versenyszámban mérik össze erejüket az indulók. Apolló rúd nyomás után lengősúly cipelés következik 380 kilogrammnyi súllyal, ami már komolyabb, nemzetközi versenyeken is használatos tömegnek számít. A vegyes súlycipelés során egy 100 kilogrammos abroncsot, és egy-egy 125 illetve 150 kilogrammos súlyt kell minél gyorsabban eljuttatni a 15 méterre lévő célba. A klasszikus versenyszámot, a koffercipelést sem hagyjuk ki, ennek során 2 x 150 kilogrammos fémkoffereket használunk. Az utolsó versenyszám speciális, környékünkön mostanában nem volt ilyen, ez pedig holt húzás 250 kilogrammos apolló rúddal. Egyszerű súlyból versenyzőink akár 350-400 kilogrammot is tudnak holthúzni, de az apolló rúd 6 mm vastagságú, ezért nehezebb megfogni, nehezebb vele dolgozni.”
„Szeretnénk, ha ez a látványos verseny felkeltené az érdeklődők figyelmét, jobban megismerné a nagyközönség sportágunkat. Jó lenne, ha újabb tehetségek jelentkeznének hozzánk versenyzés céljából, és nem utolsó sorban ez egy lehetőség arra is, hogy támogatókat szerezzünk” - mondta el az elnök.

Ezt már olvasta?

Cookies