Back to top

Szabó Gyulás győzelemmel indultak a Szent György-napok

Publikálva: 2016, április 22 - 15:26
A Szabó Gyula Alapiskola csapata nyerte meg Az én városom Dunaszerdahely című helytörténeti vetélkedőt, amely egyben az idei Szent György-napok első programja volt.

A Vermes-villa történelmi fali között április 22-én 9,30-kor kezdődött az a Dunaszerdahely történetét feldolgozó helytörténeti vetélkedő, melyet idén is meghirdetett városunk és a Csallóköz-Szerdahelyi Kaszinó 1860 Városvédő Egylet. A Dunaszerdahely város alapításának, védőszentjének, egyesítésének és jeles személyiségeinek ünnepnapjához kötődő verseny témája idén – A Kaszinótól az első világháborúig címmel – városunk történelmének 1860–1914 közötti időszaka volt.

A verseny célja ezúttal is az volt, hogy a fiatalok minél több ismeretet szerezzenek Dunaszerdahelyről, ám úgy, hogy az ismeretanyag ne csupán száraz tényanyag, hanem érdekes kalandozás legyen a múltban, s felkeltse a fiatalok érdeklődését a település történelme, s egyben jelene iránt is.

A versenyt dr. Vajda Barnabás történész, a Selye János Egyetem dékánhelyettese, a Kaszinó alapító tagja vezette, a zsűrit pedig ugyancsak a Kaszinó alapító tagjai alkották: A. Szabó László, elnök, Dunaszerdahely város alpolgármestere, Karaffa Attila, a kulturális bizottság elnöke, városi képviselő, valamint Bugár György városi képviselő. A versenyben koordinátorként egyúttal Nagy Attila helytörténész segédkezett. 

Idén a vetélkedő helyezettjei a következő csapatok lettek:

1. helyezett: a Szabó Gyula Alapiskola csapata, Mazács Dávid, Vajda Rebeka, Varga Gábor, Cződör Krisztina – felkészítő tanár: Nagy Frederika

2. helyezett: a Vámbéry Ármin Alapiskola csapata, Monozlai Boglárka, Nagy Antónia, Mészáros Ágnes, Kovács Eszter – felkészítő tanár: Kitanovics Beáta

3. helyezett: a Kodály Zoltán Alapiskola csapata, Orbán Zsuzsanna, Zsigárdi Sarolta, Horváth Sára, Kantner Dávid – felkészítő tanár: Takács Ivett.

A díjazott tanulók az elismerő oklevelek mellé értékes könyvcsomagokat, és egésznapos Thermálpark belépőt kaptak, színtúgy a tanáraik is – a város, a Thermálpark és a Szlovákiai Magyar Művelődési intézet jóvoltából.

Ha valaki kedvet érez, itt letölthető Az én városom, Dunaszerdahely várostörténeti vetélkedő teljes feladatsora a megoldásokkal együtt. A feladatok oktatási célokra, pl. várostörténeti szakkörben, honismeret óra céljaira stb. szabadon felhasználhatók. A szerző minden építő jellegű pedagógusi vagy szülői véleményt a feladatsorral kapcsolatban szívesen vesz.

Természetesen a Szent György-napok tovább folytatódik, a részletes programot az érdeklődők itt találják!

 

Ezt már olvasta?

Cookies