Back to top

Sorozatban harmadszor lehetnek bajnokok

Publikálva: 2017, április 8 - 13:05
Dunaszerdahely igazán sportos napra ébredt. Három jelentős sportesemény zajlik ma városunkban, ezek közül az első már délelőtt tízkor elkezdődött a Jilemnicky Alapiskola tornatermében, ahol a női asztalitenisz extraliga csapatversenyének négyes döntője zajlik.

Ennek legnagyobb esélyesei a dunaszerdahelyi hölgyek, akik az elmúlt két idényben bajnokok lettek, s az alapszakaszt is hibátlanul zárták. Az ünnepélyes megnyitón Horváth Zoltán alpolgármester üdvözölte a csapatokat, s egyúttal kiemelte, a dunaszerdahelyi klubelnök, Vladislav Kmeť tevékenységét, aki a városi asztalitenisz legnagyobb alakja, s mint elmondta, sokat köszönhet neki a dunaszerdahelyi sportélet mellett az egész szlovákiai szakág. Egyúttal sok sikert kívánt a csapatoknak, s reményét fejezte ki, a hazaiak számára is sikeres lesz a nap.

Ezt követően az elődöntőkkel elkezdődött a négyes torna, amelyen a nagytapolcsányiak, nagyszombatiak, rózsahegyiek vesznek részt, s a döntőt délután háromkor játszák majd.

Ezt már olvasta?

Címkék: asztalitenisz
Cookies