Back to top

A Sikabonyi Önkéntes Tűzoltószervezet

Publikálva: 2016, április 27 - 20:45
Sikabonyban, mint egykor még különálló településen 1925-ben alakult meg először a Sikabonyi Önkéntes Tűzoltóegylet, akkor Mátis János bíró és Losonczy Lajos iskolaigazgató szervezésének köszönhetően. A tűzoltóegylet első parancsnoka 1925–29 között Losonczy Lajos volt, őt 1929–39 között Elek Sándor váltotta, majd 1939–45 között Elek Imre lett a parancsnok.

Már 1929-ben, a nagy sikabonyi tűzvészben nagy hasznukat látta a kisközség: nekik köszönhetően „csupán” kilenc telek égett le – pedig a tűzeset majdnem átterjedt több házra is.

A második világháború végére, hasonlóan, mint a dunaszerdahelyi, a sikabonyi tűzoltóegylet is feloszlott, de rövidesen újjáalakultak, és aktív társadalmi életet „éltek”, melynek beszédes mutatói voltak az egyleti bálok, s színjátszókörük tevékenysége. 1960-ban a Dunaszerdahelyi járás területi átszervezésekor Dunaszerdahelyhez csatolták Sik-abonyt is – ekkor 46 tagú tűzoltószervezett működött a településrészen, de továbbra is megmaradt önálló vezetőségük, illetve felszerelésük is. Részt vettek az 1965-ös nagy csallóközi árvízkatasztrófa mentési munkálataiban, s noha az 1970-es években is működtek még, utána sajnos fokozatosan megszűnt az összetartó csapat munkája.

Egészen 2014 júliusáig, akkor ugyanis az új generáció újjáalakította a Sikabonyi Önkéntes Tűzoltó Szervezetet. Megválasztották vezetőségüket: Varga István lett az elnök, Tóth Tamás a parancsnok, illetve Nagy Attila a titkár, Madocsai Imre a megelőző, Belay Darina a pénztáros, Mészáros Andrea az ifjúsági ügyintéző, Tóth Tamás, Tóth Viktor pedig a gépészek, és Sidó Attila. Alakulásukkor a szervezetnek 29 tagja volt. A belügyminisztériumban az év augusztusában regisztrálták is szervezetüket, és szeptemberben megtartották soros taggyűlésüket.

Első nagyobb szabású akciójukat 2014 októberében tartották a Sikabonyi Közösségi Ház előtt, amikor Nagymegyerről, Somorjáról és (hivatásosként) Dunaszerdahelyről érkeztek tűzoltók, bemutatót tartani – a városrész lakosainak (s főleg a gyerekek) nagy érdeklődése közepette. Nem sokkal utána felvették a kapcsolatot Czajlik Jenővel, a Kerületi Önkéntes Tűzoltóparancsnokság igazgatójával is.

2015 a bővítés éve volt: nemcsak állományban, de képzésekben, versenyekben, gyakorlatokban gazdag évet zártak. Így – a teljesség igénye nélkül – például együtt gyakorlatoztak márciusban a hodosi önkéntes tűzoltókkal, márciusban saját, a tűzoltáshoz nélkülözhetetlen szivattyúmotort biztosítottak be, illetve továbbképzéseken vettek részt (parancsnoki, megelőző- és gépész stb.).

Már mint saját csapat szerepeltek az április 18-i dióspatonyi tűzoltók szervezte „Húsvéti nyúl” versenyen, a májusi bősi Szent Flórián napon, a júniusi szentmihályfai versenyen, ahol a 10. helyezést érték el, illetve az augusztusban rendezett dunaszerdahelyi Felvidéki Vágtán, ahol a csapat mint tűzőrség teljesített szolgálatot.
Munkájuk költségeit pályázatokkal próbálják elősegíteni, de például Dunaszerdahely város is hozzájárult a csapat technikai hátterének bővítéséhez, nekik ajándékozva egy árvízvédelmi eszközökkel felszerelt pótkocsit. A csapat célja most is a bővítés: megfelelő szállítóeszközt biztosítani a speciális pótkocsinak.

Fontosnak tartják azt is, hogy a tűzvédelemmel kapcsolatos ismeretanyagot átadják a legfiatalabbak számára is – épp ezért 2015 októberében a dunaszerdahelyi speciális alapiskolával együttműködve egy saját maguk készítette „történelmi kis gyermektűzoltóautót” is átadtak a gyerekeknek, akik azóta többször ezen gyakorolnak. Hasonlóan elődjeikhez, ők is aktívan bekapcsolódnak Sikabony közösségi, kulturális életébe: az adventi koszorú, a karácsonyfa felállításában – de sokszor ellátogat az iskolások közzé a „Tűzoltó Mikulás” is, akit a gyerekek, mondani sem kell, mindig nagy örömmel várnak.

Ezt már olvasta?

Cookies