Back to top

Šatka a válogatott tartalékjai között

Publikálva: 2017, augusztus 22 - 20:55
Lukáš Čmelík és Simon Pambou is válogatott összetartásra készül, míg Ľubomír Šatka nevét Ján Kozák szövetségi kapitány tartalékjai között találjuk. Rajtuk kívül több fiatalunk is helyet kapott az ifjúsági válogatottak keretében.

A DAC védője, Ľubomír Šatka először került Ján Kozák szövetségi kapitány listájára. A szlovák válogatott vezetőedzője ma hirdetett keretet a 2018-as oroszországi világbajnokság selejtezőiben lejátszandó, Szlovénia (szeptember 1-je, Nagyszombat) és Anglia (szeptember 4-e, London) elleni mérkőzésekre. A védelmünk huszonegy esztendős oszlopa a cserék között kapott helyet. „A hírt emailben tudtam meg a mai edzést követően. Természetesen nagyon örülök a meghívónak, még ha a tartalékok között is kaptam csak helyet. Ez nagy motiváció, hogy továbbra is keményen dolgozzak magamon, és bízom benne, hogy egy napon beteljesül az álmom, és pályára léphetek a felnőttválogatottban,” mondta a tehetséges futballista, aki a téli szünetben az angol Newcastle együttesétől érkezett Dunaszerdahelyre. 

A szlovák U21-es gárda szövetségi kapitánya, Pavel Hapal is ma hozta nyilvánosságra keretét a 2019-es olaszországi Eb selejtezői előtt. A szlovák fiatalok szeptember 1-jén Észtországban, majd négy nap múlva, szeptember 5-én, hazai közönség előtt, Szencen lépnek pályára az északír válogatott ellen. A két selejtezőre klubunk labdarúgója, Lukáš Čmelík is meghívót kapott. A 2. selejtezőcsoportban Szlovákia Spanyolországgal, Izlanddal, Albániával és a már említett két együttessel mérkőzik a kijutásért.

Yves Simon Pambou Kongó színeiben debütálhat: az afrikai gárdára szeptember 1-jén és 5-én nehéz mérkőzések várnak a jövő évi, oroszországi világbajnokság selejtezőinek keretén belül, hiszen az esélyesebb ghánai válogatottal mérik össze erejüket. Bár a DAC huszonegy esztendős középpályása Párizsban született, a Kongóban született szülei révén pályára léphet az afrikai válogatottban.

Felnőttcsapatunk játékosain kívül Erik Švihel is válogatott meghívónak örülhet. A DAC U19-es korosztályos együttesében szereplő tehetséges védő szolgálataira az U18-as válogatott szövetségi kapitánya, Milan Malatinský a Csehországban megrendezésre kerülő Václav Ježek Emléktornán (2017. augusztus 22-26.) számít. Malatinský védencei az A-csoport keretén belül Ukrajna, Izland és Csehország fiataljaival mérkőznek. A hagyományos nemzetközi tornán nyolc csapat vesz részt; a másik négytagú csoportot Japán, Magyarország, az USA és Oroszország alkotja. A helyosztók augusztus 26-án kerülnek megrendezésre. A tornára készülő szlovák válogatott tartalékjai között ott találhatjuk a DAC fiatal támadói, Kelemen Marko és Magyarics Tamás nevét is.

Az augusztusi, válogatott mérkőzéseknek fenntartott hivatalos időpontban a szlovák U17-es nemzeti csapat részt vett Ukrajnában a Bannikov Emléktornán, 2017. augusztus 14-e és 21-e között. Samuel Slovák szövetségi kapitány együttese, akinek a DAC U17-es gárdájának edzője, Martin Žamba segíti a munkáját, összesen négy mérkőzést játszott, és a nyolc csapatot számláló mezőnyben a negyedik helyen végzett. Klubunkat két labdarúgó is képviselte. Matúš Malý végigjátszotta a lettek elleni összecsapást (2:1), a harmadik helyért folyó találkozón pedig egy félidőt kapott Ukrajna ellen (0:2). Doktorík Dávid szintén teljes nyolcvan percet abszolvált Lettország ellen, valamint az Izraellel szembeni találkozón is végig a pályán volt (0:2). 

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Cookies