Back to top

Šatka: Jól kell kezdenünk a bajnoki idényt

Publikálva: 2018, július 21 - 18:16
A Tbiliszi elleni összecsapás után és a Zólyombrézó elleni előtt a DAC válogatott védőjével, Ľubomír Šatkával beszélgettek az fcdac.sk szerkesztői.

Milyen érzések voltak benned a Tbilisziben abszolvált győztes mérkőzést követően?

„Fantasztikusak. Kicsit a Rózsahegy elleni idegenbeli bajnoki találkozóra hasonlított a tavalyi szezon utolsó fordulójából, hiszen akkor is ünnepeltünk az öltözőben. Egy következő történelmi sikert értünk el a DAC számára.”

A második félidőben végig előtted volt az eredményjelző tábla, amelyen láthattad a fennmaradó időt. Mire gondoltál, amikor pár perccel a lefújás előtt még mindig az ellenfél vezetett? Bíztál a fordításban?

„Természetesen, hiszen a meccs végéig bizakodni kell. Sok mérkőzést fordítottunk már meg az utolsó percekben szerzett gólokkal. Arra is gondoltam, hogy a kihagyott helyzetek megbosszulják magukat, hiszen több ziccerünk is volt, amelyeket a hazaiak ajándékoztak nekünk. Az egyenlítésünk után még inkább bizakodtunk, hiszen látható volt a hazaiakon, hogy teljesen elkészültek az erejükkel és tanácstalanok. Egy, a 85. percben bekapott gól nehéz csapást jelent a pszichikára, és ezt követően már tudtam, hogy mi jutunk tovább.”

Ez volt számodra az első idegenbeli európai kupapárharc. Hogyan élted meg a kilencven percet?

„Ez nekem és 25 év után a klub számára is egy óriási tapasztalat. Két nappal az összecsapás előtt érkeztünk Grúziába, hogy legyen időnk mindent megszokni. Gyönyörű volt a stadion, sok ember látogatott ki a meccsre, jó volt a pálya talaja, minőségi meccset játszottunk, melynek végén mi örülhettünk – tehát egy csodálatos élmény volt ez számomra. Köszönettel tartozunk a szurkolóknak, le a kalappal előttük. Az időt és az anyagiakat tekintve is egy rázós kirándulás volt, de látható, hogy mennyire szeretik a DAC-ot. Amióta itt vagyok, rengeteg csodálatos dolgot éltünk meg közösen. Úgy gondolom, nem bánták meg, hogy elutaztak Grúziába, és a meccs utáni ünneplés mindent megért.”

A továbbjutással besűrűsödött a programunk, hiszen a bajnoki mérkőzés után egy újabb Dinamo vár ránk – ezúttal Minszkből. Mit vársz a fehérorosz gárdától? Van bármilyen tapasztalatod az ottani labdarúgással?

„Nincs, de mindenképpen egy neves csapattal találkozunk. Szerintem nem mi vagyunk a továbbjutás esélyesei. Jelenleg azonban főleg a Zólyombrézóra kell összpontosítanunk, hiszen nehezek lesznek a lábaink. Jól kell indítanunk a bajnoki szezont. Nehéz csütörtök-vasárnap rendszerben futballozni, de úgy vélem, megvan hozzá a megfelelő játékoskeretünk. A Tbiliszi ellen három játékos is beugrott a kispadról, és jó teljesítményt nyújtottak. Remek a keretünk, és mindenki küzdeni fog mindegyik összecsapáson, amelyen szerepet kap. Bízom benne, hogy jól szerepelünk majd a bajnokságban és a Minszket is megszorongatjuk.”

A múlt szezonban mindegyik alkalommal legyőztük a Zólyombrézót. Akkor szintén ellenük indítottuk az idényt, bár akkor mi voltunk otthon. Nehéz lesz átállni a bajnokságra, vagy a Tbilisziben elért győzelem erőt ad?

„Biztosan pozitív érzelmeket szabadított fel a továbbjutás. Nagyon rossz lenne egy kiesés után utazni Zólyombrézóra. Így jó hangulatban megyünk hozzájuk, és megküzdünk a jó eredményért.”  

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Cookies