Back to top

Rózsahegyen kell bizonyítani

Publikálva: 2017, október 27 - 16:02
A DAC az élvonalbeli mérkőzéseinek nyolcadik százasát Liptón kezdi el, amely a hárompontos bajnoki térkép egyetlen fehér pontja. A Rózsahegy-DAC találkozó szombaton 18.00 órakor kezdődik.

Ľupták: 150

Az elmúlt fordulóban elszenvedtük első veretlenségünket a MOL Arénában; a trencséni AS elleni volt egyúttal az első hazai vereségünk 2016. október 15-e óta. Az otthon elvesztett pontokat a Čebrať hegy lába alatt igyekszünk visszaszerezni, bár a történelmi mutatók ellenünk vannak. Az eddigi tizenhat rózsahegyi fellépésünk során ugyanis még nem sikerült győznünk, és a két csapat utolsó tíz egymás elleni meccséből 0-6-4 a mérlegünk. Legutóbb 2014 tavaszán diadalmaskodtunk a narancssárgák ellen.   

A liptói rózsa illata tehát nem igazán jön be nekünk, együttesünk azonban azzal a határozott céllal vágott útnak, hogy megszakítsa ezt a rossz sorozatot, és eltüntesse az utolsó fehér foltot is a bajnoki térképről. Pont a Rózsahegy ugyanis az egyetlen ellenfél a jelenlegi élvonalbeli csapatok közül, akinek az otthonából még nem sikerült három ponttal távoznunk. „Itt az idő ezen változtatni. Az öltözőben is tisztában vagyunk ezzel a negatív statisztikával, és készek vagyunk mindent megtenni azért, hogy megtörjük végre. Egyértelműen győzelmi szándékkal utazunk Rózsahegyre. Még a besztercebányai időszakomból emlékszem arra, hogy 14 éven keresztül nem sikerült ott nyernünk. Aztán egyszer összejött, és sorozatban háromszor is győztünk Rózsahegyen. Miért ne ismételhetnénk ezt meg a DAC-cal is?” - vetette fel Branislav Ľupták, aki számára valószínűleg különleges lesz a holnapi összecsapás, ugyanis a 150. élvonalbeli találkozójára készül. „Tudom, hogy jubilálok, figyelemmel követem a statisztikáimat. Annál is inkább várom már a meccset.”

Harc a felsőházért

A holnapi találkozó azért is fontos lesz, mert mindkét klub szeretne bejutni az alapszakasz felsőházába, ahova az első hat helyezett kerül. Hrnčár vezetőedző védencei egy hellyel és két ponttal állnak mögöttünk. Az előző szezon bronzérmesének problémát jelentett a jelenlegi idény elején a sűrű program, hiszen a legsikeresebb szlovák kupainduló együttesként hat nehéz összecsapást abszolvált az Európa-liga selejtezőkörei során. Azonban fokozatosan térnek vissza a megszokott kerékvágásba, az utolsó öt fordulóban például nem találtak legyőzőre. A hétvégi, Szenicén aratott 3:0-s győzelem már a táblázat ötödik helyére hozta fel őket.

A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni mérkőzése a Fortuna Ligában:

2016.05.20. - Rózsahegy-DAC 3:0, gólszerzők: Ďubek (11m), Lačný (11m), Zošák, 1088 néző

2016.10.01. - Rózsahegy-DAC 2:2, gólszerzők: Ďubek, Lačný (11m) - Pačinda 2 (egyik 11m), 1875 néző

2017.03.04. - DAC-Rózsahegy 1:1, gólszerzők: Šafranko - P. Maslo, 5045 néző

2017.05.27. - Rózsahegy-DAC 2:0, gólszerzők: Gál-Andrezly, Mareš, 2058 néző

2017.08.06. - DAC-Rózsahegy 1:1, gólszerzők: Davis - Šatka (öngól) 6164 néző

Történelem

A rózsahegyiek 1997 óta szerepelnek az élvonalban, és azóta egyszer sem estek ki. A liptóiak azok közé a csapatok közé tartoznak, akikkel szemben rendkívül negatív a mérlegünk. Holnap 30. alkalommal találkozik a két együttes, eddig csak négyszer sikerült győznünk. A jelenlegi szezon 3. fordulójában sem voltunk képesek őket két vállra fektetni, amikor is a több mint hatezer néző két DAC-gólt is láthatott Dunaszerdahelyen, viszont egy nem a megfelelő kapuba született, így az 1:1-es végeredmény után a két gárda megosztozott a pontokon.  

Táblázatok (a 12. forduló után):

Teljes:

4. DAC 13 7-3-3 19:15, 24 pont

5. Ružomberok 13 6-4-3 23:14, 22 pont

Hazai pálya:

5. Ružomberok 7 4-2-1 14:8, 14 pont

8. DAC 6 3-2-1 8:5, 11 pont

Idegenben:

2. DAC 7 4-1-2 11:10, 13 pont

5. Ružomberok 6 2-2-2 9:6, 8 pont

Élvonalbeli mérleg:

DAC: 23. idény, 700 mérkőzés: 227-174-299, gólarány 793:1019

Ružomberok: 21. idény, 682 mérkőzés: 267-181-234, gólarány 887:842

Egymás elleni mérleg (a mi szemszögünkből):

Teljes: 29  4-12-13, gólarány 23:37

Az ellenfél otthonában: 16  0-5-11, 8:26

A Fortuna Liga 14. fordulójának műsora:

Szombat, 2017. október 28., 15:00 ó: Žilina-Zlaté Moravce, 17:00 ó: Michalovce-Podbrezová, Slovan-Senica, Nitra-Prešov, 18:00 ó: Ružomberok-DAC

Vasárnap, 2017. október 29., 17:00 ó: Trenčín-Trnava

A Rózsahegy-DAC bajnoki mérkőzés holnap 18:00-kor kezdődik, játékvezetők Chmura - D. Hrčka, Borsányi.

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC
Cookies