Back to top

Rigó Konrád: „Be kell kapcsolódni a kreatív központok előkészítésébe!”

Publikálva: 2017, február 6 - 17:27
Ebben a kormányzati időszakban a kulturális minisztérium prioritásként kezeli a kulturális és kreatív ipart. A tervek szerint minden megye olyan kreatív központot hoz létre, amely jogi, gazdasági, de marketing-, termék-, és szolgáltalásfejlesztési tanácsadást is hivatott biztosítani a vállalkozóknak.

A megyeközpontokban 20 millió eurót meghaladó befektetéssel indulhatnak a centrumok. Ezt a projektet egészíti ki az az 50 millió eurós pályázati felhívás, amit a kulturális minisztérium hirdetett meg.

„Minden megyében munkacsoportok jöttek létre az elmúlt évben, amelyek a most alakuló kreatív központok munkáját térképezik fel, és az adott megye igényei szerint határozzák meg a központok jövőbeli felszerelését. Mindezt annak függvényében, hogy az adott régióban melyik kulturális és kreatív ágazat az erős, miben látják a jövőt” – mondta Rigó Konrád kulturális államtitkár, aki a napokban Füleken és Besztercebányán folytatott megbeszéléseket a két közép-szlovákiai város vezetőivel, és adott elő a kreatív ipar pályázati lehetőségeiről.

A megye helyett ezúttal Besztercebánya városa a kulturális minisztérium partnere a kreatív ipar kapcsán. Az elhagyott kultúrházban tervezik létrehozni 2018-ban a kreatív központot, amely több mint kétezer új vállalkozást segít majd, többek közt a déli járásokból is. Az elkövetkező években minden megyében létrejönnek ilyen jellegű központok, ezek irányultságáról ezekben a hónapokban döntenek az illetékesek.

„Füleken és környékén több ügyes kézműves is él. Egy részük pedagógus, és a népi kismesterségekkel kiegészítő foglalkozás formájában foglalkozik. Vannak viszont olyanok is, akik megélhetést építettek a megújított hagyományra. Rajtuk kívül működik a városban több olyan családi kisvállalkozás is, amely kimondottan egy-egy tehetséges helyi ember alkotóképességére épült rá. Némelyikük már eszköz- illetve alkalmazotti létszámbővítést igényel. Nagyon előremutatónak tartom ezért a minisztérium abbéli elhatározását, hogy a helyi gazdaság eddig elhanyagolt szegmensét felkarolni hivatott felhívást tettek közzé“ – nyilatkozta Agócs Attila, Fülek polgármestere.

„Sok minden dől el ebben az évben a megyék szintjén, ami a kulturális ipart befolyásolja, ezért, aki hatással szeretne lenni a ezekre a folyamatokra, kapcsolódjon be a megyei munkacsoportok tevékenységébe. Most van itt az idő” – tette hozzá az államtitkár.

Rigó Konrád, kulturális államtitkár következő előadásán a kulturális ipar támogatásáról február 21-én, kedden Zsolnán vehetnek részt a régióban tevékenykedő kis- és középvállalkozók.

Ezt már olvasta?

Címkék: Rigó Konrád
Cookies