Back to top

Református gyerektábor

Publikálva: 2016, augusztus 10 - 09:00
Évről évre megrendezi a református közösség gyermekeiknek azt a táborát, amelyet a református templomban, illetve annak udvarán tartanak. A majdnem egyhetes tábor ívét egyrészt a Biblia, csoportos foglalkozások, rengeteg játék, valamint kézműveskedés tölti ki.

Görözdi Zsolt református lelkipásztor szerint az augusztus 1-4. között rendezett táborban a gyerekek olyan alkotásokat készítenek, amelyek kapcsolatban vannak a napi programmal. ,,A cél természetesen az, hogy közösen dolgozzunk, közben beszélgessünk, megismerjük egymást. Aztán közösen éneklünk, imádkozunk, megismerünk egy bibliai történetet, majd pedig korcsoportokra bontva zajlanak a foglalkozások, a további beszélgetések.

Korukhoz illő kérdésekkel vezetjük rá őket, hogy miképp látják az egyes meghallgatott történeteket, hogyan értelmezik azokat, illetve hogy a bibliai mondanivalót hogyan lehet a mindennapi életben hasznosítani. Aztán ebéd, és delután foglalkozás, illetve készülés az utolsó napi, szülőkkel együtt töltött bemutató délutánra. Természetesen mindennap helyt kapnak a játékok is, főképp olyanok, amelyek valóban építő jellegűek."

A tábort, amelynek fő koordinátora a tiszteletes felesége, Görözdi Judit, a három lelkész mellett mintegy tíz felkészített laikus csinálja, akiket még továbbiak is segítenek. A tábor pedig eleve úgy épül fel, hogy a régebben idejáró, és a táborból kinőtt gyerekek már segítőként jöhessenek vissza hozzájuk. Ráadásul a fiatalok már sokszor a csoportokban is segítenek. Náluk ugyanis erős hagyomány, hogy a laikusok is erőteljesen be vannak vonva az egyház életébe.  

Ezt már olvasta?

Cookies