Back to top

Ravasz Jonathan virtuálisan (is) látja a valóságot

Publikálva: 2018, január 24 - 16:32
A virtuális valóság elnevezésű technológia (virtual reality, VR) ugyan már a nyolcvanas években megszületett, de az utóbbi három-négy évben kezd igazán ismertté válni a széles rétegek előtt. Egy dunaszerdahelyi fiatalember, Ravasz Jonathan pedig ezen a még mindig fehér foltnak mondható területen tevékenykedik. Jelenleg Londonban, az Oculus nevű vállalat egyik fejlesztőjeként, dizájnerként dolgozik.

 – Egy korábbi, első nagyobb projekted, a pozsonyi Káptalan utcai kapcsán adódik a kérdés: szülői örökség a vonzódás az építészethez és a képzőművészethez?
– Mindig is jó kapcsolatom volt az építészettel és a képzőművészettel, illetve szociális témákban is mindig érzékeny ember voltam – mindezeket azt hiszem, részben otthonról hoztam, illetve ezt a hármat sikerült összefűznöm a Káptalan utcai programban. Ez a projekt ugyan már nincs meg, de egy újabb verziót készítettünk Budapesten, amikor a Kitchen Budapest nevű innovációs laborban dolgoztam, amely esettanulmányi szinten máig létezik a cég weboldalán.

2016-ban jelent meg egy cikked, amely hatalmas nemzetközi szakmai visszhangot váltott ki.
– A szakdolgozatom kapcsán írtam azt a cikket, annak volt ez gyakorlatilag az absztraktja. Arról értekeztem, hogy tulajdonképpen mire alapozhatnak a dizájnerek, ha virtuális valósággal kezdenek el foglalkozni. Pont ez volt az a téma, amivel most is foglalkozom, ez volt az első impulzus, amely alapján elhatároztam, hogy a virtuális valóság témában valamilyen alapokat szeretnék lefektetni.

A pozsonyi munkád a kiterjesztett valóságot hívta segítségül, Budapesten pedig egy másik érdekességgel, a VR billentyűzettel kezdtél foglalkozni. Melyik érdekel jobban: a VR (virtuális valóság – virtual reality, VR) vagy az AR (kiterjesztett valóság – augmented reality, AR)?
– Mindkettő nagyon érdekel, és úgy gondolom, hogy a jövőben ez a két terület teljesen össze fog olvadni. Ha akarom, akkor virtuális környezetben mozgok, ha akarom, akkor pedig kiterjesztettben. Valójában a valós valóságot keverjük különböző virtuális tartalommal, és a kifejlesztendő eszközök olyanok lesznek, melyek esetében nem lesz akkora váltás egyikből a másikba lépni.

Hasonlíthatjuk ezt technológiát a TV-hez, ami kezdetben nagy újdonság volt az emberek életében, de viszonylag rövid időn belül egy teljesen elfogadott, hétköznapinak mondható kiegészítő lett az életünkben?
– Inkább a mozihoz hasonlítanám. Amikor A vonat érkezése című filmben a mozivásznon szembejött a vonat, az emberek felugráltak a helyükről, mert annyira élethűnek tűnt. Egy idő után a mozi teljesen elfogadottá vált, ma már nem félnek tőle, értik a lényegét. Most nagyon hasonlóan, emocionálisan reagálnak az emberek a virtuális valóságra. De idővel ezt is megszokjuk, és megtaláljuk a legjobb felhasználási módokat.

A főiskolán dizájn szakon tanultál, de ha jól gondolom, akkor te már nem kizárólag dizájner vagy, hanem fejlesztő is.
– Igen, valóban mindkettővel foglalkozom. A megoldásra váró alapprobléma mindenesetre továbbra is dizájnprobléma, azt oldom most is, csak több eszközt használok hozzá. Tehát nem csak a klasszikus papír-ceruza módszerrel – bár azokra is szükségem van –, de programozok, különböző szoftvereket alkalmazok a munkám során. Az Oculusban dizájnerként és egyúttal fejlesztőként is dolgozom – egyszerű vagy akár komplex prototípusokat tudok létrehozni viszonylag gyorsan. Itt különböző ötleteket, esettanulmányokat teszünk át a praxisba, úgy, hogy a felhasználók, vagy akár saját magunk tesztelni tudjuk, és ez alapján el tudjuk dönteni, hogy az az út, amelyen haladunk az jó, avagy sem. Egyáltalán nincs még feltérképezve, hogy mi a helyes dizájn, vagy mi a helyes felhasználási módja a virtuális valóságnak, ezért a legegyszerűbb módja ez a gyorstipizálás, amit én végzek.

 – A VR kapcsán az emberek elsősorban a számítógépes játékokra gondolnak. Mennyire használhatók ezek a kutatások a valós életben?
– Több olyan cég van, amelynél a VR-ral foglalkoznak, és nem csak játék szinten. Igazából még egy nagyon korai fázisában vagyunk ennek a technológiának a fejlesztésében, ugyanakkor már most több felhasználási terület körvonalazódik. Például már több helyen használnak virtuális valóságot ahhoz, hogy operációkat szimuláljanak, és így az orvosok veszélymentesen tanulhatnak. Vagy mondjuk nagyobb amerikai cégeknél úgy tanítanak be munkásokat virtuális valóság segítségével, hogy nem kell a gépek közelébe vinni őket. De gyártottak már olyan darukat is, amelyekben nem ül az irányító, hanem joystickokkal irányítja kívülről a gépeket. Kezdetben a kezelők állandóan túlterhelték a darut, mert nem érezték a gépnek a vibrációját. De ezt a problémát is kiküszöbölték: szenzorokat helyeztek a gépre, a vibrációkat a joystickon érzik a vezetők, így pontosabban tudják használni az adott technológiát, és nem okoznak balesetet. Viszont jelenleg azt mondhatjuk, hogy az oktatás az egyes számú a felhasználási területek közül. Ugyanakkor napjainkban egyre inkább terjed a virtuális média is.

Mennyire érzed a mostani munkád köztes állomásnak, netán ebben teljesedsz ki, és ezt érzed a jövődnek?
– Van még ebben a témában elég tennivaló. Az ok, amiért pár éve elkezdtem ezt a kutatást, hogy azok a dizájnmetódusok, amelyekkel ma is dolgozunk, a 70-es, 60-as években alakultak ki. A Szilícium-völgyben kitaláltak valamit, és gyakorlatilag azokat csiszoljuk a mai napig. Ha megnézzük, hogy milyen volt az asztal (desktop), az ikonok, vagy a beviteli eszközök (egér, billentyűzet), gyakorlatilag ma sincs nagy különbség. Én úgy éreztem, hogy a virtuális valósággal, ami egy új technológia, lehetőség nyílik arra, hogy én magam is lefektessek olyan alapokat a jövő dizájnerei számára, amiből aztán standardok válnak. Ez volt a motivációm, amiért elkezdtem ezzel foglalkozni, és ez a mai napig kitart.

Aki VR-ral akar foglalkozni, annak elsősorban dizájnernek kell lennie? Olyan valakinek, aki el tudja képzelni a nem meglévőt?
– Nagyon érdekes multidiszciplináris ez a műfaj. A mostani kutatásaim során például építészettel, ergonómiával, pszichológiával is foglalkozom. Amikor egy teljesen új, még nem létező valóságot készít az ember, nagyon sok mindenre kell gondolnia.

Egyfajta polihisztor vagy ezek szerint?
– Egy kicsit mindenhez kell érteni. Mivel koherens élményt készítünk, muszáj, hogy sok mindenfélével foglalkozzunk. Például per pillanat egy belsőépítészettel foglalkozó szakkönyvet bújok, mert sok mindenre rávilágít, amire szükségem van munkám során.

Mi most a legfontosabb teendő ebben a technológiában?
– Le kell fektetnünk az alapokat. Ahogy most egy dizájner, aki bizonyos alkalmazást tervez, az pontosan tudja, hogy mi az, ami szükséges, ami működik és mi az, ami nem. Ez a virtuális valóságban még hiányzik. Én egy olyan cégben dolgozom, ahol a hardvertől a szoftverig és az operációs rendszerig mindenfélével foglalkozunk. Itt az a felelősségünk, hogy nem konkrét példákat oldjunk meg, hanem hogy lefektessük egy keretrendszert, amiben majd mások dolgozni tudnak. Ahogy az iOS vagy az Android esetében van egy keret, van a rendszernek egyfajta logikája, úgy itt is ki kell építenünk ilyet, hogy azokat betartva tudjanak később mások applikációkat tervezni.
Ami az utóbbi időszak fontos feladata, és számomra is a legnagyobb kihívás, hogy hogyan tudjuk a virtuális valóságot átültetni egy teljesen elterjedt technológiává, mint mondjuk napjainkban a zsebünkben lapuló telefon.

Fotók: Ravasz Jonathan archívuma

Ezt már olvasta?

Címkék: Ravasz Jonathan
Cookies