Back to top

Prágai tanulmányi kirándulás

Publikálva: 2018, január 9 - 15:33
A diákok kérésének eleget téve, szinte már hagyományként, évente legalább egyszer többnapos tanulmányi úton vehetnek részt külföldön. Ilyen módon jutottunk már el Velencébe, Krakkóba, Bibione és Caorle városába, illetve Prágába is.

A 2017/2018-as tanévben is úgy gondoltuk, hogy lehetőséget biztosítunk a Neratovicei téri Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola diákjai számára egy európai főváros ünnepi hangulatának a megismerésére. Így tanulmányi kirándulást szerveztünk Prága városába, ahol három csodálatos napot töltöttünk el.

A megérkezés után városnézéssel kezdtünk, ahol az adott idegenforgalmi látványosságokról hallhattunk rövid, de annál érdekesebb tudnivalókat, történeteket. Megnéztük a Vencel teret,  a Lőportornyot, az Orlojt, a Károly hidat, a prágai várat, a Szent Vitus-székesegyházat és a John Lennon falat is. Az idegenforgalmi látnivalók megismerése mellett fontosnak tartottuk, hogy a diákok gasztronómiai és kulturális információkkal is gazdagodjanak az utazás során. Kóstoltunk helyi specialitásokat, illetve lehetőséget biztosítottunk különböző jellegű kiállítások megtekintésére is. 

A kirándulás igazi fénypontja csak ezután következett: a karácsonyi vásár, melynek hangulata mindenkit elvarázsolt. A gyönyörűen kivilágított városban szabad program keretén belül mindenki finomakat ehetett, ihatott, és kedvére vásárolhatott a szebbnél szebb karácsonyi díszek, ajándékok  mesés tárházából. Csodás, életre szóló élményekkel gazdagodtunk mindannyian, várva a következő útban rejlő lehetőségeket.

Németh Péter, közgazdász, az iskola szaktanára

Ezt már olvasta?

Cookies