Back to top

Őrület, ámokfutás, ingerlékenység

Publikálva: 2018, május 6 - 11:13
A 2009-ben alakult Caffart csoport kiállítását tekinthették meg az érdeklődők május 4-én a Kortárs Magyar Galériában.

A főképp festőművészekből, illetve grafikusokból és fotográfusokból álló képzőművészeti egyesületet – akik tevékenysége főleg kiállítások szervezéséből és a bajai nyári művésztelepek létrehozásából áll – Iván Péter galériavezető és Almási Róbert festő köszöntötte a galériában, valamint Gyenes Gábor méltatta.

„A Caffartnak nincs manifesztuma, preferált képzőművészeti stílusa, vagy politikai-társadalmi meggyőződése. A képzőművészet nettó szeretete és a szakmai igényesség fogja össze a stílusbeli heterogenitást. A legkülönbözőbb témák, technikák és szemléletmódok találkoznak itt. A közös nevező a színvonal és az igényesség” – mondta Gyenes.

Utalt a csoport nevére is: „a kifejezés Rejtő Jenő a Sárga Garnizon című regényéből kölcsönvett cafard szóból ered, melynek jelentése: őrület, ámokfutás, ingerlékenység, tettvágy, melankólia”, majd bemutatta a kiállítókat:

„Sütő Róbert festményein az expresszív színek és a szabad ecsetkezelés tájakká, vagy azokra emlékeztető kompozíciókká állnak össze. Belső tájak ezek, a látott külvilág átszűrődik egy érzésvilágon, fantázián és ízlésen.

Puha Ferenc esetében a festészet önmaga a vizsgálódás tárgya,  a színek, felületek gesztusok dinamikája. Itt nincs ábrázolás, reália, csupán szín, folt és felület. Figyelmét általában két-három elemre redukálja, ezek harmóniáit keresi.

Horváth Roland furcsa, groteszk képei a dadaizmus és a szürrealizmus nászából születhettek. Laza ecsetkezelése, sietős stílusa méginkább aláhúzzák azt a pszichológiai automatizmust, amivel a motívumokat válogatja. Pontosabban: Horváth Roland nem válogat. Fest, mindent, ami a csövön kifér!

László János attitűdje inkább társadalomkritikus. A konzumvilág szimbólumait és szemetét a keleti filozófiákkal vegyíti. Képcímeivel további értelmezési síkokat rendel műveihez és nem spórol a fanyar humorral sem.

Pap Gitta festészete a belső érzésekről, történésekről számol be. Munkái expresszívek, energikusak és hangsúlyosan személyesek. A lélek, a szellem portréját igyekszik megörökíteni.

Aknay János a geometrikus absztrakció szűrőjén keresztül láttat. A lényegig egyszerűsít, valamelyest mégis ábrázol: tereket, architektúrákat vélünk felfedezni az alkotásain.

Török Ferenc expresszív, ingerült ecsetkezeléssel dolgozik. Ezek a festészet és a pasztellrajz határán egyensúlyozó vásznak vibráló erejükkel amolyan igazi cafardos hatást keltenek.

Őry Annamária bravúros festményein egzotikus tájakban találjuk magunkat, mégsem a turistalátványosságok katalógusszerű látványával találkozunk.. A festmények középpontjában – portrészerűen- banálisnak tűnő témák szerepelnek: egy panelépületet, egy fa árnyékában meghúzódó viskó. A művész a hétköznapit örökíti meg, a színfalak mögötti valóságokat.

Pinczés József fantáziavilága a jó értelemben vett gyermeki optimizmust kapcsolják vissza bennünk. Íme egy ember, aki belső emigrációjában lufikat és szafarit talált magában a neurózisok és a szorongás helyett.

Ferencz S. Apor fotósorozatán a groteszk szituációban a hegesztőszemüveg szerepel áthidaló motívumként. Ez az eszköz egyrészt védi látásunkat, másrészt vakká tesz bennünket. Pajzsként választ le bennünket a valóság látványáról, ugyanakkor az arcunkat, gesztusainkat – személyiségünket is eltakarja a világ elől. A fotókon szereplő szituációkban a szemüveg változik a környezet hatására: mimikri-szerűen veszi fel a külső jegyeket, hogy elvegyüljön. A szerepekről, az egóról, mint pajzsról mesélnek ezek az alkotások.

Filp Csaba két fotórealista ciklusából láthatunk festményeket. Az Et in Arcadia ego című ciklus képein a hiba kerül főszerepbe. A hibás járdafelületek, megveszekedett térkövek, megsüllyedt aszfalt ugyanúgy a múlandóságról, a destabilizálásról szólnak, mint légies csendéletei a Mors vincit omnia című ciklusból.

Szőke Erika fotóin az emlékek, a családba való harmonikus beágyazódás, a személyesség témái dominálnak. A főszerepbe több esetben egy-egy családi használati tárgy kerül bevonva így a nézőt  legszemélyesebb szférába.

Rékasi Attila a fényképezőgépével fest. Alkotásai a ready-made hagyományait fogalmazza újra: motívumait nem készíti, hanem megkeresi azokat. A léptékváltással és a térbeliség kikerülésével a geometrikus absztrakciót idéző látványokat hoz létre.”

A tárlat május 25-éig látogatható.

A tárlatnyitón készült felvételeinket itt tekinthetik meg.

Ezt már olvasta?

Cookies