Back to top

Optimalizálás és költséghatékonyság

Publikálva: 2017, november 8 - 07:14
Szeptember 4-étől működik városunkban az Iskolai Szolgáltató Központ, amelyhez egyelőre az óvodák tartoznak, s így mindösszesen 150 alkalmazottal működnek – pedagógusi és egyéb munkaerőkkel. A központ vezetőjét, Szabó Dezsőt kérdeztük az eddigi időszakról.

– Milyen céllal jött létre az Iskolai Szolgáltató Központ?

– Részlegünk elsősorban azért jött létre, hogy segítse a város óvodáinak a működését. Jelenlegi prioritásunk például az, hogy optimalizáljuk a költségeket, azaz megkeressük azokat a helyeket, ahol fejleszteni lehet, illetve azokat is, amelyeket kötséghatékonnyá tudunk tenni. Magyarán azt szeretnénk elérni, hogy a fontos és sürgős dolgokra azonnali források álljanak a rendelkezésre, illetve jusson egyéb területekre, beruházásokra is pénz.

– Mit jelent mindez a gyakorlatban?

– A szükséges munkákat rangsoroljuk, vagyis a legsürgősebbeket vesszük előre. Például ha valahol csőtörés van, azzal nincs mit várni, azt azonnal kell oldani. A Municipal technikai igazgatójával azért is találkozunk minden reggel az irodámban, hogy átvegyük a mindennapi problémákat. Bár én azt tartom, nem problémák vannak, hanem megoldandó feladatok. A munkánkkal így lerövidül az ügyintézés, és azonnali a visszajelzés is. Az igazgatónőkkel is egyenes a kapcsolatunk, hiszen havonta ülésezünk, illetve napi szinten tartjuk e-mailen és telefonon is a kapcsolatot, így a felmerülő kérdésekre azonnal tudunk reagálni.
Az optimalizálás egyben azt is jelenti, hogy vannak azonnal megoldandó, illetve ütemezhető teendők, például ha gondok vannak az egyik ovi kapujával, amit stabilan megjavítani most nem, csak ideiglenesen tudunk, akkor a nagy javítást nyárra ütemezzük. Próbálunk emellett úgy is működni, hogy ne legyen drágább a leves, mint a hús. Igyekszünk jobban odafigyelni, ezért is vagyunk állandó konzultációban az óvodákkal, hiszen az a mi munkánkat is segíti.

– Mik a tapasztalatok?

– Elég sok probléma van az óvodák állagával. Jelenleg is vár ránk három óvoda tetejének a megjavítása, ami sürgős, hiszen beáznak – így az első dolgunk, hogy a költségvetésünkben megtaláljuk rá a pénzt. S mindezt úgy, hogy máshonnan ne vegyünk el. Hogyan is lehet ez? Például átütemezéssel – hiszen vannak olyan dolgok, ahol van pénz, de tudjuk, év végéig azt nem fogjuk kimeríteni, így azt a forrásösszeget addig más helyre tudjuk csoportosítani, s már nyert ügyünk is van. így is megpróbáljuk optimalizálni, költséghatékonnyá tenni a működését az óvodai hálózatnak.

Ha megoldottuk egy nagyobb munkát, akkor hosszabb időre „elfelejthetjük” azt a problémát, hiszen van egy bizton-ságérzetünk, ugyanis garanciát kérünk a munkálatokra, vagyis ha valamilyen gond adódna, akkor a szerződéses céggel kijavíttatjuk az esetlegesen keletkezett hibát.

– Kik dolgoznak a részlegen?

– A városházán maradt a metodikai, vagyis a szakmai részleg, mi pedig technikai részlegként működünk, külön. A csapat, a lányok, akikkel itt dolgozom, négy fős. Az oktatási részen vannak ketten, ők vannak állandó, napi szintű kapcsolatban az ovikkal, vagy például ők ellenőrzik a befizetéseket (ebédek stb.) is, illetve van közgazdasági részlegünk, és bérelszámolásunk.

– Milyenek az eddigi visszajelzések?

– Az óvodák véleményét az igazgatónőktől kapom, s ők az eddigi együttműködést pozitívan értékelik. Teszem hozzá, mi is – maximálisan!

Ezt már olvasta?

Címkék: óvodák
Cookies