Back to top

Olejník főként a tavaszi idénnyel volt elégedett

Publikálva: 2017, június 15 - 18:24
A 2016/17-es idény végső táblázatán a DAC U19-es csapata zárja a tabella felső részét. Az együttes teljesítményét Jozef Olejník vezetőedző értékeli.

Kezdjük a végéről. Immár hosszú évek óta dolgozol a DAC-nál, így tisztában vagy vele, mit jelent a szurkolóink számára a Slovan 4:0-s legyőzése…

„Fantasztikus volt. Viszont egyetlen gondolat jutott az eszembe, amit meg is osztottam a srácokkal: az elmúlt félév alatt sikerült egyfajta tekintélyt kiépítenünk. A Szlovák Labdarúgó-szövetség folyamatosan adatokkal lát el minket az Instat révén, így az ifjúsági csapatok edzői áttekintéssel rendelkeznek az összes ellenfélről. Ezen információk alapján erős ellenfélként tekintenek ránk. Amikor Sároseperjesen játszottunk, az addig kombinációs futballt bemutató ellenfél egy teljesen más stílust alkalmazott ellenünk, ami azt támasztja alá, hogy tartottak tőlünk. Úgy vélem, hogy a Slovan a múltban nem így állt a DAC elleni meccsekhez. Úgyszintén nem emlékszem, hogy a DAC-nál valaha ennyit foglalkoztak volna az utánpótlással, mint most. Nem szeretném megbántani az egykori ifjúsági edzőket, hiszen ők is remekül dolgoztak a fiatalokkal. Talán az elvárások nem voltak olyan magasak. Arról szól az egész, hogy felelősséget érezzünk a munkánk iránt.”

Egy éve 27 ponttal az utolsó előtti helyen végzett a csapat, az idén megszerzett 40 pont pedig a hetedik helyre volt elég. Mennyire elégedett ezzel az eredménnyel a vezetőedző?

„Nagyjából ötven százalékra. Az őszi szezonnal nem voltam elégedett, főleg az eredményekkel. A bajnokság tavaszi fele sokkal jobban sikerült. Örülök annak, hogy a srácok fejlődtek, és bízom benne, hogy ez a következő szezonban meg is látszik majd. Tavaly tavasszal, amikor biztos volt, hogy senki sem esik ki, azoknak a fiatal futballistáknak szavaztunk bizalmat, akik a következő idényben is az ificsapatot erősítették. Akkor az utolsó előtti helyen végeztünk, de azok a tapasztalatok most jól jöttek nekik, és ezeknek köszönhetően sikerült fejlődniük. Ősszel gondjaink voltak a kapusposzton, sok pont potyagólok miatt úszott el. A tavaszi idényben Száraz Benjámin érkezésével sikerült orvosolnunk ezt a problémát. Nagyon örülök annak, hogy ő már az A csapatban is bemutatkozhatott. A csapatsportokban a jó kapus az alap. Az ősszel elveszített pontok hiányoztak, magasabban is végezhettünk volna. A srácok megérdemeltek volna egy jobb helyezést az elvégzett munkájukért. Láttam a többi csapat mérkőzéseit is, így bátran mondhatom, hogy minőségileg az első ötben lett volna a helyünk. A táblázat sűrű volt, minimális pontkülönbségekkel. Nagyon örülök annak, ahogy a srácok hozzáálltak a kötelességeikhez, és egy jó közösséget alkottak. Kicsit sajnálom is, hogy már vége az idénynek…”

A bajnokságban 14 együttes szerepelt, az új évadtól azonban csak tizenkét csapat verseng a pontokért. Hogyan befolyásolta ez a tény a bajnokság lefolyását?

„Éreztük a felelősséget az eredményekért, de nem akartam a nyomást átvinni a játékosokra. Magabiztosak voltak, ami a csapat kvalitásából fakadt. A szezon végén összeadódtak az U19-esek és az U17-esek pontjai a táblázaton elfoglalt helyezésük alapján - így az jött ki, hogy a miénk Szlovákia ötödik legjobb akadémiája. Azt gondolom, hogy ez nem egy rossz eredmény, főleg ilyen rövid idő alatt. Bár igaz, hogy ez csak egy matematikai számítás, és a foci nem a matematikáról szól. Az lesz a fontosabb, hogy a játékosok betekintést nyerhessenek a felnőtt labdarúgásba. Először a szlovák élvonalba, majd külföldre szeretnénk őket juttatni. Ezzel az új lebonyolítási rendszerrel két csapat esik ki. Ez történt a kassaiakkal, akiknek komoly gondjaik vannak. A pontok összegzése után a Besztercebánya is kiesett, de ők mindenképpen búcsúztak volna, hiszen nem tesznek eleget annak a kritériumnak, mely szerint a felnőttcsapatnak az első vagy a második ligában kell szerepelnie. Ezen felül még kérdéses a selejtező.”

A Zsolna vagy a Trencsén szép példája annak, hogy nem mindenhol az eredmény a legfontosabb, inkább a játékosok fejlődésére összpontosítanak. Mely játékosokra támaszkodhattál a leginkább, és kik érhetnek fel a felnőtt élvonalba?

„Jelenlegi formájában Domonkos Kristóf számára minden adott ahhoz, hogy az első csapathoz kerülhessen. Kristóf egy felelősségteljes srác, aki szeret dolgozni magán. Viszont a felnőtt futballra való átállás bonyolult, több kérdőjelet is tartalmaz. Például hogy fejben mennyire állnak erre készen a futballisták, vagy hogy élvezik-e az edző bizalmát. Mindegyik focista máshogy fejlődik fejben. Valaki saját magára fejt ki nyomást, támaszt bizonyos elvárásokat. Másoknál a szülők teszik ugyanezt. Kristóf kész arra, hogy a felnőtt csapatban szerepeljen. A fiatal játékosoknak meg kell emészteniük a labdarúgást körülvevő érzelmeket, az idősebb csapattársakat, az edzői stábot és a szurkolókat is, akik még az edzésekre is kilátogatnak. Kristóf jó irányba húzta az együttest, remek munkát végzett. Természetesen több jó képességű labdarúgónk is van. Nem a kor számít, én csak jó és rossz futballistákat ismerek. Ha valaki tizenhét évesen is elég jó, hogy az A csapattal az első ligában szerepeljen, akkor hadd menjen. Nem tudom, hogy van-e jelenleg ilyen csiszolatlan gyémántunk. Az 1999-ben születettek közül - akik az U19-es együttes gerincét alkotják majd a következő idényben - megemlíteném Dominik Špiriakot, aki kiváló futballista, rá mindig számíthattam. Hatalmas terhelést kapott, hiszen a tizennyolc és a tizenkilenc éven aluli válogatottnak is tagja, plusz bajnoki mérkőzéseken is pályára lépett. Rengeteg meccset abszolvált, de nagyon jól bírta. Attól, ahogy ő a focit szereti, még a fáradtság is elpárolgott. Száraz Benjámint már említettem, ő 1998-as születésű. Jó teljesítményt nyújtott Marko Divković is, aki Horvátországból érkezett, úgyszintén Branko Bajić. A többi futballista közül bárki bármikor kitörhet. A csapat jó teljesítményének segítségével az egyének is kitűnhettek.”

Hogy néz ki a csapat további programja, és mikor kezdődik az új szezon?

„A bajnokság augusztus első felében rajtol. Néhány játékos még pályára lép a B csapat színeiben. Hangsúlyoznám, hogy példás volt a tartalékcsapattal és az felnőtt együttessel való együttműködésünk. A szezon végén elég sűrű volt az ificsapat és a B csapat programja is, viszont a játékosok remekül teljesítettek. A Galánta elleni hazai találkozón nemcsak megfordították az eredményt, hanem játékban az ellenfél fölé is nőttek annak ellenére, hogy szombat - szerda - szombat ritmusban futballoztak. Ebből is látszik, hogy a srácok remekül vannak beállítva. Hétfőn zártuk az idényt, jelenleg pedig folyik az FMS tesztelés, mely alapján a játékosok személyre szabott gyakorlatokat kapnak. Most pihennek, ki kell tisztítani a fejeket. Július 17-én indul az új szezonra való felkészülés.”

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Cookies