Jelenlegi hely

Oktatás

Az alapiskolások sikere Szegeden

2016.12.13

A Gyöngyök és gyémántok nemzetközi műveltségi vetélkedőt immár tizenötödik alkalommal szervezték meg Szegeden, a Rókusi Általános Iskolában.

Vámbéry Nyelvi Verseny

2016.12.09

A napokban 19. alkalommal rendezte meg a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Gimnázium a Vámbéry Nyelvi Versenyt, melynek során angol és német nyelvből mérhették össze tudásukat 8 alap- és 6 középiskola diákjai a Nagyszombati, Nyitrai kerületből.

Mikulások lepték el városunk kórházát

2016.12.05

A Dunaszerdahelyi Egészségügyi Középiskola tanulói ma mikulásjelmezbe bújtak, és meglátogatták a Svet zdravie által működtetett Dunaszerdahelyi Kórház- és Rendelőintézet gyermek- és geriátriai osztályát.

Egy igazi örömnap

2016.12.03

1992 óta december 3-a a fogyatékossággal élő emberek nemzetközi napja. Az ENSZ által életre hívott világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a betegség, baleset vagy katasztrófa következtében fogyatékossá válók problémáira.

Schnitta Sámuel Emlékverseny a szakközépiskolában

2016.11.28

November 23-án a Neratovicei téri Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskolában zajlott a IV. Schnitta Sámuel Emlékverseny területi fordulója, amelyen többek közt az iskola diákjai is megmérettettek. Három, összesen ötfős csapat képviselte magát a versenyen,...

Koszorúkészítésben versenyeztek

2016.11.27

Harmadik alkalommal rendezték meg a dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskolában és Sportgimnáziumban adventi koszorúkészítő versenyt. A kreativitást, szépérzéket igénylő megmérettetés egyre népszerűbb az iskolában.

Könyvbemutató a szakközépiskolában

2016.11.25

Rendhagyó irodalomóra keretén belül mutatta be Maga a dolog című verseskötetét Juhász Katalin költő, publicista a Neratovicei téri Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskolában.

Angol nyelvi programok a szakközépiskolában

2016.11.25

A dunaszerdahelyi Szabó Gyula 21 Szakközépiskola tanulói november 22-én részt vettek az Improve Your English iskolai angol versenyen, amelyben szövegértési, nyelvtani és fogalmazási feladatokat oldottak meg.

Ünnepelt a Szabó Gyula Alapiskola

2016.11.25

November 24-én a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ színháztermében ünnepélyes verses-zenés műsor várta az iskola egykori pedagógusait és alkalmazottait, valamint a felső tagozatos tanulókat és pedagógusaikat.

GI–MIT TUD?

2016.11.23

November 21-én ötödik alkalommal rendezte meg a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Gimnázium a Gi-mit tud? elnevezésű diákelőadását a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban.

Szárnyaikat bontogatták az elsősök

2016.11.22

A Vidékfejlesztési Szakközépiskola I.D osztályának tanulói teadélutánt szerveztek november 9-én. Az eseményre meghívták az iskola igazgatóságát, szüleiket és tanáraikat is

Oldalak