Back to top

Nyári ünnepek a Csallóközben

Publikálva: 2018, július 9 - 15:26
Július 26-a az ősi egyházi és népi hagyomány szerint Szűz Mária édesanyjának, Szent Annának a napja. Szent Anna tehát Jézus nagyanyja. Nevét csak az apokrif (nem elismert) evangéliumok közül a Jakab előevangélium említi. Az egyház is tiszteletben tartja Szent Annát.

Régebben a népi hagyományban a keddi nap volt az ő napja, ezért a kedd asszonyának is nevezték.

Tisztelete elsősorban az asszonyi munkával függ össze. A szövők, a csipkeverők, a szabók védőszentje. A Csallóközben az asszonyi kendermunkára, a kendernyűvésre figyelmeztetett.

Természeti megfigyelés alapján azt tartják, hogy ha Anna napján a hangyák bolyokba csoportosulnak, bolyokat készítenek, akkor esős télre lehet számítani.

A Csallóközben a legtöbb faluban az Anna-nap előtti héten már befejezték az aratást és meg is kezdődhetett a behordás munkája. Ebben már a rokonok és a jó barátok is összesegítettek. A szérűben asztagokba rakott „életet”, így nevezték a gabonát, közösen, cséplőgép segítségével elcsépelték.

(In. Marczell Béla: Csallóközi népszokások)

Ezt már olvasta?

Cookies