Nemzeti ünnepünkön

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, tisztelt Államtitkár úr, tisztelt Konzul úr, tisztelt főpolgármester-helyettes úr, tisztelt Elnök úr, tisztelt vendégeink, tisztelt székelyudvarhelyiek, kedves ünneplő közösség!

Azért állunk ma is itt, ahogyan ezt évről évre tesszük minden március 15-én, hogy nemzeti ünnepünk napján nem csak kívül, de legbelül, a lelkünk is ünneplőbe öltözhessen. Ilyenkor még erőteljesebben érezzük, ahogyan szerte a nagyvilágban egymásra hangolódik minden magyar szívdobbanás.
Sokan vannak közöttünk, akik a szabadságot örökségbe kapták és vannak olyanok is kortársaink között, akik a 48-as szabadságharchoz hasonló küzdelmekben drága árat fizettek azért, hogy mi ma itt állhassunk ünneplőbe öltözve.

Ilyenkor itt az idő, hogy végig gondoljuk, mit tettünk együtt és külön-külön azért, hogy a ránk bízott örökséget, magyarságunkat és szabadságunkat megőrizzük, új tartalommal, új lényeggel és értékekkel gazdagítsuk, hogy aztán továbbadhassuk a gyermekeinknek, unokáinknak.

A szabadság felelősséggel jár! Élni kell ezzel a drága kincsünkkel és nem visszaélni a szabadsággal, ami annyi drága életet követelt megtépázott történelmünk során!

Hölgyeim és Uraim, tisztelt székelyudvarhelyi ünneplő közösség!

Több mint másfél évszázad telt el a minden magyar szívet megmozgató szabadságharcunk óta. Nemzetünk túlélt két vesztes világháborút, egy békediktátumot, és egy diktatúrát. Messze földre távozott több millió magyar, több millió pedig úgy lett hazátlan kisebbségi, hogy szülőföldjét soha el nem hagyta, csak a határ lépett át felette.

Túléltünk, itt vagyunk, ha megfogyva is, de ahhoz még elegendően, hogy az újra erősödő egységű nemzetünket – immáron sokadszor – tovább erősítsük. A szabadság eszménye bennünk van és hittel állítom, hogy ez az eszmény elpusztíthatatlan bennünk.

Bár mindig voltak, akik úgy gondolták, hogy jobban tudják, mi fontos a magyarságnak, az idegen érdekek és elnyomás előbb-utóbb elbukott, mert nemzetünk erős elszántsággal felül tudott emelkedni rajta.

Tisztelt ünneplők!

Ma is léteznek olyanok, akiknek nem tetszik, hogy magyar színek pompájába öltöztetjük városunkat, amikor ünnepelni készülünk. Ma is léteznek érdekek és erők, akik mindent elkövetnének azért, hogy belerondítsanak ünnepünkbe, elnyomják bennünk a magyar szabadságunk érzésének erejét. Hamis vádakat koholnak, megalapozatlan gyanakvással jelentenek fel, hogy megfélemlítsenek, de hiszem, hogy minden próbálkozás, ami egy őszinte és igazságos ügy ellen akar tevékenykedni, kudarcra van ítélve.

Engedjék meg, hogy megragadva az alkalmat, ezúton is megköszönjem a helyi vállalkozóknak, hogy adományaikkal biztosították, hogy díszes pompába öltöztessük városunkat, és hogy méltóképpen megünnepelhessük nemzetünk Ünnepét! Köszönet érte!

Valahányszor összefogtunk, valahányszor egy ritmusra dobbant a szívünk, nemzetünk mindig, újra és újra talpra tudott állni, mindig újra tudta kezdeni. És ezért vagyunk, ezért tudtunk megmaradni 1100 éven át Európa szívében, európai nemzetként, európai demokratákként, európai példaként. Hiába is próbálják ezt időnként megkérdőjelezni.

„Szabadság! Itten hordozák véres zászlóidat…” – mondja az egyik legszebb nemzeti imánk, a Szózat!

Ma, 2018. március idusán a mi szabadságunk zászlója nem véres, mint amilyen egykor volt 1848-ban, vagy világ- és Európa-szerte az elmúlt évszázadban. A mi szabadságunk zászlóján most az áll, hogy jog, törvény, HIT, REMÉNY, SZERETET, kitartás, akarat, egymás és mások tisztelete. És ott áll az is, hogy európai értékek, ott áll az is, hogy keresztény kultúra, magyarság, kereszténység, összetartozás.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Az ünnep és a megemlékezés felemelő érzésén túl ma fejet kell hajtanunk a bátrak, a hőseink dicsősége előtt. Ők a mi hőseink, akik nem egy másik embert győztek le, hanem a sorsot. Első látásra nem is mondhatók győzteseknek, hiszen sokat közülük legyűrtek, eltapostak, kivégeztek. Mégis hősként emlegetjük őket, mert NEKIK sikerült átírniuk a sors könyvét, a történelmet. A sors könyvében abban az időben az volt megírva, hogy a Habsburg Birodalommal szemben, az „óriással” szemben nincs mit tenni. Ha a mi márciusi hőseink beletörődtek volna sorsukba, be is teljesedhetett volna rajtuk az előre megírt végzet. DE NEM TÖRŐDTEK BELE!

Nem is olyan távoli múltban mi is megtapasztalhattunk hasonló érzést, amikor azt hittük, hogy a diktatúrák örök életűek, nem tehetünk semmit. Mi sem törődtünk bele és túléltünk minden kínt és kegyetlenséget, embertelenséget, megfélemlítéseket, meghurcolásokat.

A sorsunk könyve jelenleg is tartalmaz veszélyeket, nem csupán nemzetünkre, a magyarságra nézve, hanem az európai kultúránkra, keresztény értékeinkre nézve is.

Tisztelt ünneplő barátaim!

A saját történelmünk arra tanított minket, magyarokat, hogy a sorsunk könyvét, ha kell, munkával, szorgalommal, ha kell, bátorsággal és vérrel, de mindig magunknak kell írnunk. Megtanultuk már százszor is, hogy ha a szabadságot idegen hozza, akkor az bármikor el is viheti és mivel megteheti, általában el is viszi.

A hőseink példás életükkel, értékrendjükkel, győzelmeikkel és szenvedéstörténeteikkel megmutatják, hogy kik voltunk, kik vagyunk, és azt is megláttatják velünk, növelve hitünket, hogy kikké lehetünk. Ők értetik meg velünk, hogyan lehetünk többek holnap, mint ma vagyunk. Hőseink adják ünnepeinket, erős alapot szolgáltatva arra, hogy bízzunk, hittel nézzünk a jövőnk felé. Ha nekik sikerült, nekünk miért ne sikerülhetne? Meggyőződéssel állítom: CSAK RAJTUNK MÚLIK!

Ha ma, több mint másfél évszázad után felkapaszkodunk a márciusi hőseink vállára és szertenézünk a nagyvilágban, láthatjuk, hogy egy új és nagyszerűnek ígérkező korszak kapujában állunk. Ha belépünk ezen a kapun, ha jó döntéseket hozunk és kitartással vállaljuk, hogy jó úton vagyunk, ezen az úton kell tovább haladnunk, akkor szabad és erős, egységes nemzetté válunk. Olyan nemzetté, amely komoly célokat tűz maga elé, és van ereje, hogy meg is valósítsa azokat.

Kedves ünneplő magyar barátaim!

Nem vitás számomra, hogy tudatosult már bennünk, mégis az ünnep, a március 15-e tanulsága kötelez, hogy elismételjük magunkban, amit már oly’ sokszor megtanulhattunk: két dolgot nem bocsát meg a történelem: a gyengeséget és a gyávaságot. A gyenge és gyáva nemzeteknek nincs jövőjük. Külön-külön, a széthúzást szorgalmazó erőknek bedőlve, az emberek könnyen elgyengülnek, miközben az egység a tétováknak is bátorságot, a gyengéknek is erőt ad, a bizonytalanoknak is erős hitet tud adni. Az erősek egyesülnek, a gyengék széthullanak. Ismételjük el magunkban, hogy minden nemzet a saját érdekét képviseli, a saját életét éli, a saját jövőjét építi. Tartsuk észben: rajtunk, magyarokon kívül senki sem akarja, hogy nekünk erős, sikeres és egységes nemzetünk legyen. Ne tévesszük szem elől, hogy a folytatáshoz erő kell. Az erőhöz pedig egység. Maradjunk meg összetartó, egységes erőként, hogy gyermekeink, unokáink – ha nem is hősökként, de – felelős elődökként emlékezzenek ránk.

Isten áldja nemzetünket!

Köszönöm a megtisztelő figyelmet!