Back to top

Nem javul a vállalkozói környezet

Publikálva: 2017, július 14 - 08:09
Már évek óta legkedvezőbb vállalkozói környezet Szingapúrban, szorosan mögötte van ranglétrán Hongkong, Új-Zéland, majd a legjobb európai államok Svájc és Svédország. Szlovákia a rangsorban a 38. helyre került - derül ki a Szlovákiai Vállalkozók Szövetsége (PAS) Szuperindex elnevezésű felméréséből.

A PAS 2010 óta minden évben összeállítja 100 országból álló rangsorát, melyben összehasonlítja az egyes országok vállalkozói környezetének alakulását. A ranglétra adatai a PAS szerint arra utalnak, hogy Szlovákiának továbbra sem sikerült a vállalkozások szempontjából legattraktívabbnak számító országokat utolérnie, jelentősen elmarad a fejlett világ eredményei mögött. Az idén csekély mértékben, 0,12 százalékkal javult az index, jelenleg 78,4 ponton áll, az eredményhez hozzá járult a Világgazdasági Fórum és a Világbank jobb értékelése, valamint a Transparency International korrupciós mutatói. Az index jelentősebb javulását a Heritage Foundation Gazdasági Szabadság Indexe fékezte, ugyanis nála a rangsorban Szlovákia két ponttal alacsonyabb értékelést kapott.

Az összesített értékelésben Szlovákia közvetlenül Románia, Macedónia, Portugália és Spanyolország után csupán a 38. helyet tudta megszerezni. A ragsorban három hellyel lejjebb csúszott, azonban a rangsort befolyásolták az értékelésbe besorolt új országok melyek Szlovákia felett végeztek. A környező országok közül Csehország, Lengyelország és Ausztria mutatói kis mértékben javultak, Magyarország viszont ismét rontott és visszaesett a 48. helyre, így a világ leginkább romló vállalkozói környezettel rendelkező országai közzé tartozik.

A Szlovákiai Vállalkozói Szövetség Szuperindex elnevezésű mutatóját négy globális rangsorolás: a Világgazdasági Fórum, a Világbank, a Heritage Foundation és a Transparency International évente kiadott adatai alapján állítja össze. A Szuperindex a globális versenyképesség és a gazdasági szabadság indexét, a korrupció megítélését, valamint a Világbank adatait kombinálja az értékelés elkészítésnél.

Forrás: gazdasag.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: gazdaság
Cookies