Jelenlegi hely

Negyedik alkalommal Vásárúton

Ezt már olvasta?

Publikálva: 2017, június 16 - 08:00 | Sport
Május végén került megrendezésre Vásárúton, a Szlovák Shinkyokushin Szervezet és a Satori Karate Klub közös szervezésében a IV. Vásárút kupa, Nyílt Szlovák Bajnokság, Nemzetközi karate verseny. A versenyre 112 nevezés érkezett 12 klubból, Szlovákiából és Magyarországról.
Negyedik alkalommal Vásárúton

A verseny délelőtt 9.30-kor kezdődött, először a legkisebbek léptek tatamira. Színvonalas küzdelmeket láthattunk, külön dicséret illeti a klubvezetőket a felkészítésért.

Délben az ünnepélyes megnyitó következett, ahol a község képviseletében Rédvay Rajmund nyitotta meg a rendezvényt, hangsúlyozva a harcművészetek által közvetített értékek és a sport fontosságát. Ezután Sensei Markovics János, a Szlovák Shinkyokushin Karate Szervezet elnöke, és egyben a verseny főbírája szólt a résztvevőkhöz. Beszédében megköszönte Vásárút község képviselőinek, továbbá Bognár Lászlónak, a József Attila alapiskola igazgatójának, hogy támogatták a rendezvény létrejöttét.  

A versenyen összesen 26 kategóriában hirdettek győztest.

Első helyezettek:  Czinege Norbert, Bíró Bendegúz, Borbély Barnabás, Nagy Rebeka, Neuschwendtner Patrik (Dunaszerdahely),

Horváth Levente (Vásárút), Oláh László (Nagyudvarnok)Végh Sándor (Ekecs), Hausleitner Marcedes (Keszegfalva)

Vásárút község különdíját, az elmúlt egy évben elért eredményei és példamutató hozzáállása elismeréseképpen Miklós Noémi (Vásárút) vehette át.

A következő megmérettetés Keszegfalván lesz június közepén, amit még megelőz egy felkészítő edzőtábor.