Back to top

Mozgás minden mennyiségben

Publikálva: 2017, február 20 - 14:38
Nyolc különböző típusú edzésen vehetett részt szombaton a mintegy száz érdeklődő a Therma hotelben megszervezett fitness nap keretében.
Czanik Balázsék szervezésében másodszor került sor hosszú hétvégés fitness táborra Dunaszerdahelyen, melynek fő attrakciója a szombati nap volt. Nem unatkoztak ugyanis a résztvevők, hiszen nyolc különböző mozgásformát gyakorolhattak szakképzett trénerek vezetésével.
„Egy korábbi alkalommal megrendezett bemutatónk során nagyon megtetszett Dunaszerdahely városa, és mivel a város környékén sokan igénylik a mozgást, ezért elhatároztuk, hogy a szokásos hosszú hétvégés táboraink egyikét itt tartjuk. Az idén már második alkalommal hoztunk össze egy jó társaságot, és a jövőben is számítunk a jó zene mellett fárasztó, de kellemes mozgásra éhes közönségre. Igyekeztünk a programot úgy összeállítani, hogy magyarországi és szlovákiai edzők egymást váltva vezessenek különböző típusú edzéseket, így az érdeklődők a táncos zumbától kezdve a küzdősportos edzéseken keresztül az alakformálós edzésekig az aerobic különböző ágait próbálhatták ki. Ezeknek a táborainknak gyakorlatilag ez is az egyik küldetése, hogy a látogatók ne egyetlen mozgástípust, hanem egy box aerobic után mondjuk egy insenity edzésen, vagy egy zumba után egy capoeirán is részt vehessenek. Ahogy láttam a lelkes közönséget, úgy gondolom, hogy Dunaszerdahelyre félévente visszatérünk hasonló, jó hangulattal, és kellemes mozgással teli fitness nappal. - mondta el Czanik Balázs.
Tekintsék meg Képgalériánkat is.

Ezt már olvasta?

Címkék: fitness
Cookies