Back to top

Milyen volt a rendező szemével a 36. Csallóközi Vásár?

Publikálva: 2016, szeptember 28 - 09:49
Az elmúlt hétvége fő eseménye városunkban a harminchatodszor megrendezett Csallóközi Vásár volt.

Pápay Zoltántól, a városháza pénzügyi és vagyon-nyilvántartási főosztályának vezetőjétől kértünk rövid összegzést a lezajlott eseményről.

- Az előzetes tervek szerint 450 árussal számoltak az idei vásár idejére. Valóban ennyire nagy volt az érdeklődés?
- A vásárban teljes teltház volt, az összes hely, ami elő lett készítve, mind elkelt, sőt még póthelyeket is kellett kialakítanunk. Ezzel elértük a terület kapacitásának határát - beleértve az összes árust és a vendéglátósokat is.

- Mekkora volt az érdeklődés a látogatók részéről?
- Mivel a vásárnak nincs beléptető rendszere, ezért a látogatószámot nehéz pontosan megmondani. Számításaink szerint a koncerteket több mint tízezer ember látogatta. Összességében körülbelül 30-50 ezer ember látogatott ki a négy nap alatt a vásárba, ami regionális szempontból komoly adatnak minősül. Az idei volt talán a leglátogatottabb vásár, amit persze elősegített a kedvező időjárás is. Ugyanakkor, bizonyos mértékben, a sikeres programválasztás is hozzájárult a magas látogatószámhoz. A korábbi években is voltak olyan napok, amikor megközelítette a látogatók száma az ideit, de ilyenre, hogy négy napon keresztül kitartott a szép, napos idő, és napi szinten ekkora tömeg látogatott ki, régen nem volt példa.

- Milyen volt a vásár visszhangja?
A visszhangok nagyobb része pozitív. Vannak természetesen negatív visszajelzések is, elsősorban, ami a takarítást érintette, de ezeket a jelzéseket is szívesen vesszük. Ez a nagy tömeg akkora szemétmennyiséget termelt, amire nem készült fel a Municipal vállalat, de ezt a problémát a jövőben szeretnénk orvosolni. Mindenképpen meghalljuk a negatív kritikákat is, és a jövőben ezekből kiindulva szeretnénk javítani a mostani gondokon.

- Anyagilag hogy értékeli a rendezvényt?
- A vásárnak közel nyolcvanezer euró volt a bevétele, meghaladva a hetvenezres tervünket. Újra meg kell említenem, hogy ez részben köszönhető a gyönyörű időjárásnak. Beváltak azonban azok az újdonságok, amelyek az idei vásárt jellemezték, elsősorban a vásár új elosztására, a LED-panelekre gondolok. Nagy sikernek örvendett a sétarepülés lehetősége, a mászófal, illetve a sólymászok jelenléte. Ami az árusokat illeti, 99%-ban jelezték, hogy szeretnének részt venni a következő vásáron is, ami mint rendezőt, nagyon nagy örömmel tölt el. Ugyanúgy a látogatók részéről is meghozta a vásár a maga hangulatát. Összesítve azt tudom mondani, hogy egy sikeres vásáron vagyunk túl - mind anyagilag, mind pedig a látogatók és az eladók részéről is.

- Voltak-e gondok a biztonság terén?
- Ahhoz képest, hogy ekkora volt a látogatottság, szerencsére elenyésző problémák voltak a biztonság terén. Kuriózumként megemlítenék egy önkéntes parkolódíj-beszedőt, aki a sportcsarnok mellett folytatta tevékenységét, akinek sajnos sokan be is dőltek. De amint megkaptuk az információt, a rendőrség kezelte a helyzetet, elvitte az úriembert. Ezen kívül tényleg csak apróságok voltak, néhány ittas fiatallal volt probléma, és szerencsére, csak egy esethez kellett mentőt hívni. De lényegesebb inzultus, agresszivitás elkerülte a vásárt.

- A vásár előtt említette, hogy tervezik a sportcsarnok környékének rendezését, amit a későbbiekben fel lehet használni a vásár komfortosabbá tételéhez is.
- Ezzel elsősorban meg kell várnunk az új DAC stadion befejezését. Ugyanis az aréna üzemeltetőjével olyan megegyezés született, miszerint a stadion majdani parkolója is fel lesz használva a vásár idején. Emellett tervezzük egy futórész kialakítását a sportcsarnok mellett, az erdős részen, ami a későbbiekben a vásárt is szolgálná. De egyelőre még nem haladnék nagyon előre, jelenleg készülnek ugyanis a tervek és elképzelések ezen pálya kiépítésére.

- A jövőre nézve megmarad a vásár idei elrendezése?
- Számunkra elsősorban a lakosság véleménye a fontos, és a visszajelzések azt igazolták, hogy ez a mostani területi elrendezés megfelelt. A koncert területének idei besátorozása is bevált - többen dicsérték -, úgyhogy ezen sem szeretnénk a következőkben változtatni. A jövőre nézve egy gond van csupán, úgy látjuk, hogy kapacitásilag betelt a terület. Ha növekedni fog a látogatottság, akkor erre valamilyen megoldást kell majd találni. Most elértük ugyanis azt a határt, amit biztonsági szempontból nem ajánlatos túllépnünk.

- Milyen célokat tűznek ki a jövő időszakra?
- Úgy gondolom, hogy méltóképpen sikerült befejezni ezt a fesztiválszezont. Jó lenne a Csallóközi Vásárt a jövőben is ilyen nagyságrendű, nemcsak Dunaszerdahelyt, hanem a bővebb régiót is megmozgató komoly regionális rendezvényként megszervezni. Ezt a nagyobb regionális érdeklődést mutatta a rengeteg, nem dunaszerdahelyi rendszámú gépjármű is. Mindez azt bizonyította számunkra, hogy a vásárra megfelelő programokat választottunk. Szeretnénk most már ezt a színvonalat továbbvinni, tehát több élő koncertes fő programot rendezni, mert ez nagyon bevált. A vásárt a dunaszerdahelyi régió polgármesterein kívül megtisztelte Komárom és Párkány polgármestere is, szerintem a jövőben kiépíthetünk egy nagyon jó együttműködést a régiók vásárai közt is.

Ezt már olvasta?

Cookies