Jelenlegi hely

Mervó Bence: Újra százszázalékos állapotban

Ezt már olvasta?

Publikálva: 2017, november 9 - 18:17 | DAC hírek
„Ennek a győzelemnek így és most kellett megszületnie,” mondja Mervó Bence, aki közel fél év után tért vissza az élvonalba.
Mervó Bence: Újra százszázalékos állapotban

Márciusban érkezett Dunaszerdahelyre, de rögtön az elejétől sérülések korlátozták. Miután a fáradásos törése rendbe jött, az előző szezon végén három bajnokit abszolvált a DAC színeiben. Május 19-én, a Sároseperjes elleni poprádi találkozón játszott utoljára az A csapat mezében, majd újabb kényszerpihenő következett. Szeptembertől a B csapatban kereste régi formáját, a mecenzéfi kupameccsen pedig Marco Rossi is újra lehetőséget adott neki, amit egyből góllal hálált meg. A pénteki, Slovan elleni rangadón pedig Mervó Bence végre visszatért az élvonalba. „Örömmel jelentem, hogy újra százszázalékos állapotban vagyok. Pluszedzéseket és jégterápiát is beiktatok a mindennapjaimba, mert minél jobban akarom magam fizikálisan érezni. Alakulok, és annak is örülök, hogy hathónapnyi kihagyás után ismét tűzközelben lehetek.”

Jobban nem is sikerülhetett volna az újbóli bemutatkozása. „Nagyon jó érzésekkel tértem vissza a pályára, hiszen már hihetetlenül vártam erre a pillanatra. Sokat dolgoztam az együttesbe való visszatérésemen. Ezt megelőzően a B csapatban is szerepet kaptam, és ezúton is szeretném megköszönni a bizalmat Braňo Fodrek edzőnek. Nagyon boldog voltam, hogy Rossi mester is megadta a lehetőséget a pályára lépésre. Éreztük, hogy az fog győzni, aki jobban összpontosít és nagyobbat harcol. Örülök, hogy ezek végül mi voltunk.”

Bence az 58. percben lépett a meccsbe, 0:1-es állásnál. „A mester azzal küldött a pályára, hogy küzdjek. Igyekeztem betartani az utasítását, és úgy gondolom, hogy az agresszivitásommal javítottam a csapat teljesítményén. Nagyon örülök Kalmár Zsolti győztes góljának is, hiszen nagy szükségünk volt a három pontra. Ennek a győzelemnek így és most kellett megszületnie, pont az új tribün átadásának alkalmából. Fantasztikus élmény volt a meccs, és még két órával a lefújás után is itt voltunk, interjúkat adtunk, nem tudtunk elszakadni innen. A szurkolók is megérdemelték a sikert, hiszen ez egy közös munka volt,” emlékezik vissza a Slovan elleni rangadóra a Győri ETO neveltje.

Pályára lépése után hamarosan helyzetbe is került a 22 éves támadó. „Egy hatvan méteres sprint után éppen, hogy meg tudtam előzni a védőt. Talán ha egy kicsit kevesebbet kellett volna futnom, akkor jobban rákoncentrálok. Így, hogy végül győzedelmeskedtünk már nem annyira fontos az a helyzet,” mondja Mervó, akinek a pénteki volt a negyedik mérkőzése a szlovák élvonalban.

A válogatott mérkőzések miatti szünetet követően a Zsolna otthonába utazunk - a pénteki gólszerzőink nélkül. Kalmár és Pačinda ugyanis sárgalapos eltiltás miatt hagyja ki a bajnoki címvédő elleni találkozót. „Nehéz meccs lesz, ráadásul műfüvön játszunk. Nem lesz egyszerű nélkülözni Zsoltit (Kalmár) és Pačit (Pačinda), de biztos vagyok benne, hogy a mester majd kitalál egy olyan taktikát, amellyel eredményesek leszünk. Nem kell senkitől félnünk, hiszen jó csapatunk van. Ebben az évben az első háromba várom magunkat, jövőre pedig a bajnoki cím a cél,” zárja a 2015-ös új-zélandi U20-as világbajnokság ezüstcipőse.

Forrás: fcdac.sk

Címkék: DAC, Mervó Bence