Back to top

Megváltoznak a nővérek hatáskörei

Publikálva: 2017, november 14 - 07:38
A jövőben az egészségügyi nővéreknek nem fognak arra kényszerülni, hogy a páciensek ellátása során túllépjék a hatáskörüket. A változásokat a nővérek kamarája kezdeményezte, amely közösen az egészségügyi tárcával a kompetenciák módosítását készíti elő.

A kamara szerint a nővérek gyakran a lehetőségeik határát súrolják, mert ezt követelte tőlük a napi gyakorlat. Például recepteket írtnak fel, vagy ők szedik ki a műtéti varratokat, amire jelenleg nem terjed ki a munkaköri hatáskörük.

A módosítást követően az egészségügyi nővéreket 3 kategóriába sorolnák: alap nővér (az alapellátást biztosítása), specializált nővér és haladó gyakorlattal rendelkező nővér. A besorolásuk és a hatáskörük az elért végzettségüktől és a megszerzett gyakorlattól függ majd.

„Az egészségügyi dolgozók hatáskörét komplex módon szabályozó törvényjavaslat már ebben a hónapban bekerül a jogalkotói folyamatba" – közölte Zuzana Eliášová, az egészségügyi tárca szóvivője. A haladó gyakorlattal rendelkező nővérek esetében az egészségügyi tárca nyitott a javadalmazásuk emelésének megvitatására is.

Az alapellátást nyújtó nővér mérné fel a páciens egészségi állapotát, amit aztán majd jelent a haladó gyakorlattal rendelkező kollégájának. A specialista nővér a heveny megbetegedésekkel küszködő páciensekről gondoskodna a kijelölt munkahelyeken – például a munkakörébe tartozna a fájdalomcsillapítók adagjának csökkentésére vagy növelésére.

„A haladó gyakorlattal rendelkező nővér lenne a csoport vezetője, aki megtervezi a paciens ellátási stratégiáját, szintén felírhat majd egyes egészségügyi anyagokat, gyógyszereket és diétás élelmiszereket" – ismertette Iveta Lazorová, a Szlovákiai Nővérek és Szülészasszisztensek Kamarájának elnöke, hozzátéve, hogy az adott személynek legalább 5 éves szakmai gyakorlattal és másodfokú gondozói végzettséggel kellene rendelkeznie, ami
Szlovákiában csaknem 5000 személyt érinthet.

A szóvivő leszögezte, hogy a tárca a hatáskörök fokozatainak bevezetésével jobb feltételeket kíván teremteni a kórházakban és az egészségügyi intézményekben dolgozó nővérek számára. A súlyos esetekről azonban a jövőben is csak az orvosok dönthetnek majd. A tervezett változások azonban nagyobb felelősséget is jelentenek a nővérek számára.

„Világos viszonyokat kívánunk kialakítani a nővérek végzettségét és hatáskörét illetően" – közölte Eliášová. Az egészségügyi tárca a kórházakkal egyidejűleg javítani szeretné szociális intézményekben dolgozó nővérek helyzetén is. A jövő évtől az ott dolgozó, haladó gyakorlattal rendelkező nővérek majd pelenkát, alátéteket és tapaszokat is előírhatnak a pácienseknek, amivel nem kell majd a körzeti orvoshoz fordulniuk. „Ezáltal hatékonyabban lehet majd felhasználni az egészségügyre szánt pénzeszközöket" – vélekedett a szóvivő. Az egészségügyi minisztérium egyidejűleg az oktatási tárcával megbeszéléseket folytat a beteggondozói, szülészasszisztensi és radiológus szakon tanuló diákok motivációs ösztöníját illetően, amivel attraktívabbá kívánják tenni ezeket a hivatásokat.

Forrás: gazdasag.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: egészségügy
Cookies