Back to top

Megújult a Thermalpark Hotel

Publikálva: 2017, május 26 - 17:31
Péntek délután adták át a felújított dunaszerdahelyi Thermalpark Hotelt, amely 117 vendég számára nyújthat majd a jövőben szállást.

Az ünnepélyes fogadást megelőzően Hájos Zoltán polgármester és Somogyi Gábor, a Thermalpark DS Rt. igazgatója sajtótájékoztató keretében ismertette a média képviselőivel a fürdő remek eredményeit, amelynek köszönhetően az elmúlt öt évben hatalmas változáson ment át a dunaszerdahelyi turizmus központja. Ennek gyümölcseként tavaly már majdnem 400 ezer vendéget fogadhattak, gazdasági eredményeik is rekordot döntöttek, a bevételek 9,39 százalékos emelkedés mellett meghaladták a három millió eurót, s új beruházásokat is meg tudtak valósítani.

Mindezek kapcsán Hájos Zoltán hangsúlyozta, jó utat választották öt évvel ezelőtt és bíznak abban, hogy a pozitív fejlődés folytatódik, s a közeljövőben osztalékot is vehet ki a város a saját tulajdonában lévő részvénytársaságból. Somogyi Gábor a tavaly elkezdett és most átadott szállodafelújítás kapcsán elmondta, a korábbi kapacitás, vagyis a 16 szoba mellett 95 százalékos volt a foglalási arány, amely egyértelművé tette a bővítés fontosságát. A jelenlegi 47 szobában közel 120 személyt tudnak majd elszállásolni, az igazgató bízik abban, hogy az első évben sikerül elérniük a 65 százalékos kihasználtságot. Jelenleg három csillagos besorolás mellett működik majd a létesítmény.

Somogyi továbbá kiemelte, céljuk, hogy a Thermalpark ar ár-érték arányban a legjobb választás legyen Szlovákiában, ezért minőségi szolgáltatásokat kívánnak kínálni, így van ez a szálloda kapcsán is, amely drágulást is jelent majd az árakban, de a más színvonalat kívánó vendégeknek is tudnak más létesítményekben szállást kínálni. Az árak szintjén jelenleg egyébként a változást azt jelenti, hogy száz eurónál valamivel kevesebbért lehet egy kétágyas szobát egy éjszakára listaáron lefoglalni, amiben benne van a reggeli és a két személyre szóló belépő is a fürdőbe. Érdekességként az is kiderült, hogy a medencékhez legközelebb lévő szoba közti távolság csak húsz méter, s természetesen fürdőköpenyben is át lehet sétálni a fürdőrészbe.

A sajtó munkatársai ezután megtekinthettek néhány szobát (Nézzék meg erről készült videónkat ITT!), ahogy az ünnepélyes megnyitót követően a meghívott vendégek is megcsodálhatták az ízlésesen berendezett szobákat, ahogy a konferenciatermet is, amely szintén kialakításra került. Horváth Zoltán alpolgármester a vendégek köszöntése során kiemelte, mindig öröm, ha új befektetések valósulnak meg a Csallóközben, s bízik benne, hogy minél többen fogják majd azokat ki is próbálni.

A Thermalparkot érintő további újdonságokról ITT olvashatnak!

Ezt már olvasta?

Címkék: Thermalpark
Cookies