Back to top

Még februárban a kormány elé kerül a Kisebbségi Kulturális Alapról szóló törvény

Publikálva: 2017, február 9 - 11:04
Az ütemtervet betartva még februárban a kormány elé kerül a Kisebbségi Kulturális Alapról szóló törvény. A napokban ért véget a tárcaközi egyeztetés, a 195 beérkező módosító javaslatból 16 volt alapvető jellegű. Vitaanyag az új törvény kapcsán nemcsak az állami, hanem a civil szektorból is érkezett.

Rigó Konrád, kulturális államtitkár elmondása szerint már tavasszal a parlament elé viszik a kisebbségi kultúrák finanszírozását szabályozó törvényt. Ilyen feltételek mellett 2017. július elsejével feláll a Kisebbségi Kulturális Alap, 2018 januárjától pedig fogadni tudja a beérkező pályázatokat.

“Nem tagadom, a tárcaközi egyeztetésben több alkalommal meg kellett védenünk a törvényt, de mostmár biztos a 8 milliós keret és a kulturális önrendelkezés is. A 195 módosító javaslatból számos hozzászólást, jogtechnikai javaslatot beépítettünk a törvénybe. A 16 alapvető javaslatot egyenként kellett megvitatni az egyes tárcákkal, többek között a pénzügyminisztériummal is komoly tárgyalásokat folytattunk” - tette hozzá az államtitkár.

A Kisebbségi Kulturális Alap  költségvetése 8 millió euró, a szlovákiai magyar kultúrára több mint 4 millió eurót fordítanak. A döntéshozókat az egyes kisebbségek a kulturális szervezetek közgyűlésén, demokratikus úton választják meg. Az így megalakult testületek maguk döntenek a pályázati kiírások tartalmáról és céljairól. Minden kisebbség saját maga határozza meg prioritásait, a támogatás formáját, és ugyancsak maga dönt az egyes pályázatok sorsáról. A megválasztott testületek döntései kötelező érvényűek az intézmény igazgatója számára, nem bírálhatja ezeket felül.

Ezt már olvasta?

Címkék: Rigó Konrád
Cookies