Back to top

Matthew Rose: A MOL Football Academy fejlődik

Publikálva: 2018, február 13 - 16:19
A DAC futballakadémiája a környék legjobbjai közé tartozik. Matthew Rose immár féléve dolgozik az akadémia struktúráiban. A fejlesztésért és a módszertanért felelős igazgató beszélt nekünk a munkájáról, a sikerekről és a következő időszak terveiről is.

Hogyan írná le azt a folyamatot, melyet az ön ittléte alatt tett meg az akadémia?

„Érdekes hat hónapon vagyunk túl. Ebben a munkában számolni kell azzal, hogy a dolgok nem az egyik napról a másikra változnak. Sokat foglalkozunk az edzőkkel, hogy javítsunk az edzéstechnikájukon, fokozatosan növeljük az intenzitást és tökéletesítjük az individuális gyakorlásokat is. Viszont azt elmondhatom, hogy eddig elégedett vagyok a fejlődésünkkel.”

Az edzésfolyamatban új technikákat is alkalmaznak, amelyek a fiatal tehetségek fejlődését segítik elő?

„Főleg a technikára összpontosítunk, mivel ez a modern labdarúgás egyik legfontosabb eleme. Kezdetben arra koncentráltunk, hogy kiértékeljük, milyen szinten vannak a játékosok e téren. Nem volt egyszerű, de most már láthatók a fejlődés első jelei, amelyek a mérkőzéseken is megmutatkoznak. Példaként említhetném az U17-es csapatunkat, ahol a srácok képesek az összecsapások nagyjából felét egy szinten lejátszani. Természetesen még nem járnak ott, hogy az egész mérkőzésen ugyanolyan színvonalon teljesítsenek, de közösen eljuttatjuk őket oda is – és nemcsak az U17-es korosztályt, hanem a többi kategóriát is.”

Mi lesz azokkal a labdarúgókkal, akik nem aknázzák ki a bennük rejlő tehetséget? Voltak már olyan esetek, amikor valakinek mást karriert javasolt a labdarúgáson kívül?

„Egyenesnek és őszintének kell lennünk a srácokkal, és lehetőséget adni nekik, hogy megmutathassák magukat. Az akadémia természetesen arról szól, hogy fejlesszük az egyéneket és keressük az elegendő minőséget és potenciált. Nálunk az is fontos, hogy nem a játékosok életkorára összpontosítunk. Ha valaki jó munkát végez, akkor igyekszünk őt a felnőttcsapat felé terelni, hogy meglegyen a kellő motivációja – mint legutóbb Matúš Malý esetében. Ő már például szokott a nagycsapattal edzeni, ami egy hatalmas tapasztalat a számára. Itt kell megemlítenem a Marco Rossival való kiváló kapcsolatunkat is, aki hajlandó lehetőséget adni ezeknek a fiatal labdarúgóknak.”

Melyik korosztályban látja a legnagyobb potenciált?

„Az A csapat szükségletei alapján az U17-es, U16-os és U15-ös korosztályt látom a legjobbnak. Ezekkel a játékosokkal lehet sokat dolgozni, hogy átugorhassanak kisebb lépéseket, és a fiatalok felkerülhessenek az idősebbek közé. Az U19-es korosztály a legbonyolultabb, amelynek természetesen kevesebb ideje volt arra, hogy hasznot húzzon az edzésprogramunkból.”

Az U17-es srácoknak Martin Žamba vezetése alatt sikerült őszi bajnoki címet szerezniük. Büszke rájuk?

„Őszintén szólva, nem az egyes kategóriák eredményeit nézem. Számomra az az alap, hogy a felnőttcsapat számára neveljünk ki labdarúgókat. Ezek a céljaim, és ezért is örülök például jobban annak, hogy Matúš Malý már a felnőttcsapattal edzhet.”

Mi a véleménye a Marco Rossi csapatában található fiatal játékosok fejlődéséről?

„Kezdjük Alukuval, aki tényleg nagyon jó futballista, ám gondjai vannak a lágyékával, amelyek megakadályozzák, hogy több mérkőzésen is pályára léphessen. Ha egészséges lesz, akkor minden bizonnyal képes lesz pluszt nyújtani a csapatnak a posztján. Okvetlen a kezdőcsapatba való játékosként tekintek rá. Marko Divković egy fiatal srác, és ebben a korban csatárt játszani nagyon nehéz. Ennek ellenére azt gondolom, hogy ha így folytatja, akkor hat-nyolc hónap múlva elkezdi folyamatosan termelni a gólokat. Szerintem Bajićnak jót tenne egy kölcsönjáték, hogy kicsit belekukkanthasson a felnőtt labdarúgásba. Pozitívum, hogy szeretne tanulni, fejlődni és sikeres lenni. Ebbe segíthetne neki a vendégjáték. Hasonlóan vélekedem Domonkosról is. Láttam mérkőzéseket, amelyeken pályára lépett, és egész kellemesen meglepett. Kölcsönjátékosként ő is sok értékes tapasztalatra tehetne szert.”

Mit szól a fiataljaink válogatottbeli szerepléséhez?

„A srácoknak természetesen nagy motiváció a saját országukat képviselni, míg számunkra ez egy kicsit érdekütközés. Az idő, amelyet a nemzeti válogatottaknál töltenek, az akadémiában töltött idő rovására megy, és ez semmi mással sem helyettesíthető.”

Bemutatná a következő félévre szóló terveit?

„Szeretnénk mindenképpen stabilizálni az edzésprogramot. Bízunk benne, hogy hamarosan rendelkezésünkre áll majd az akadémia atlétikai része is és a pályák. A következő pont az oktatási program és az edzők számára rendelkezésre álló adatbázisok fejlesztése. Ezek segítenek a fiatalabb korosztályokkal dolgozó edzőknek hatékonyabban dolgozni, de ezzel már túlságosan is a jövőbe tekintettünk.”

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, MOL Akadémia
Cookies