Back to top

Marco Rossi: Megérdemelten vagyunk az élmezőnyben

Publikálva: 2018, március 23 - 17:44
A DAC vezetőedzője szerint csapata eddigi négy vereségből csak kettő volt megérdemelt.

„Úgy gondolom, hogy mindenképpen jó munkát végeztünk közösen – főleg a játékosok. Harmadikok vagyunk, méghozzá megérdemelten. Szerintem még feljebb is állhatnánk, hiszen mindössze négy találkozót veszítettünk el. A Trencsén és a Nyitra megérdemelten győzött le minket, viszont abban már nem vagyok biztos, hogy a Nagyszombat és a Slovan is három pontot érdemelt ellenünk – sőt, inkább az ellenkezőjében vagyok biztos,” mutatott rá Marco Rossi arra a tényre, hogy a csapat az első 24 fordulóban négy vereséget szenvedett. Ezzel egyébként beállítottuk az 1990/91-es szezontól érvényes klubrekordot.

„Nem szabad azonban az elvesztett pontokon keseregnünk, inkább előre tekintünk. Ljubičić eltiltásával ugyan gondjaink lehetnek a középpályán, hiszen oda mindössze három-négy labdarúgó áll a rendelkezésemre. Hátul viszont többé-kevésbé rendben vagyunk, és a támadószekcióban majd meglátjuk, mit hoz az elkövetkező két hét. Hét játékosunk is a nemzeti válogatottjánál van, így csak az otthon maradottakkal edzhetünk. Szombattól hétfőig szabadot kapnak a játékosok, majd szerdára már mindenki visszatér, és marad három napunk arra, hogy taktikailag felkészüljünk a Nagyszombat elleni hazai összecsapásra,” tudtuk meg a DAC 53 éves olasz szakvezetőjétől.

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Marco Rossi
Cookies