Back to top

Március végéig lehet pályázni a megyénél

Publikálva: 2018, március 5 - 19:00
Nagyszombat megye az előző évekhez hasonlóan az idén is nyújt egyszeri és vissza nem térítendő támogatásokat pályázati rendszer keretében. A pályázatok benyújtásának határideje 2018. március 29.

Több változás is történt azonban a korábbi évekhez képest. Míg tavaly ezekre a közhasznú célokat szolgáló projektekre 300 ezer eurót osztottak szét, az új összetételű képviselő-testület ezt az összeget 2018-ra majdnem a duplájára, ötszázhetvenezer euróra emelte a múlt hónapban tartott ülésén. Változást jelent az is, hogy ezentúl három kategóriában lehet pályázni, mindegyikben összesen 190 000 eurót osztanak szét a pályázók között. A legalacsonyabb odaítélhető összeg 500 euró lesz, míg az előző években 200-300 eurókat is juttattak a kérvényezőknek, ami számos esetben elégtelennek bizonyult. Felső plafont viszont nem határoztak meg. Újdonság az is, hogy lényegesen csökkentették a projektekhez való saját hozzájárulást, az önrészt, önkormányzatok esetében 30 százalékra, magánszemélyeknél pedig 5 %-ra.

A következő területeken lehet pályázatot benyújtani:

  1. kulturális, művészeti és ifjúsági aktivitások,
  2. egészségmegőrzéssel, betegségek megelőzésével és szociális szempontból rászorultak felkarolásával kapcsolatos tevékenységek,
  3. ifjúsági sportaktivitások.

Összesen tehát 570 ezer euró kerül szétosztásra a különböző programokra. A beadott pályázatokat április 16-ig értékelik ki, majd április 30-ig nyilvánosságra hozzák a listát, hogy a kisebb összegű eurót kérelmező pályázók közül kik nyerték el a támogatást. A 663 eurót meghaladó megyei dotációkról a képviselő-testület május 31-i ülésén születik döntés.

„A jóváhagyott 2018-as megyei költségvetés évközben szükség szerint módosulhat, van mód indokolt esetben a források átcsoportosítására is”,- véli megyei képviselőként Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere. Frakcióvezetőként arra törekszik, hogy a lakosság számarányának megfelelő mennyiségű beruházás valósuljon meg a zömmel magyarok lakta Dunaszerdahelyi és Galántai járásokban.

Részletes információkért kattinston IDE!

Forrás: dunstreda.sk-pve

Ezt már olvasta?

Cookies