Back to top

A mai ellenfélről: Swietelsky-Soproni VSE

Publikálva: 2016, július 9 - 15:31
Szombaton 17:00 órakor a Fortuna liga 2016/17-es új idényének a főpróbája következik. A hatodik felkészülési mérkőzésünkön a magyar második vonalban szereplő SVSE csapatával mérkőzünk. Íme, néhány adat az ellenfelünkről.

Csapatunk nyári felkészülése a végéhez közeledik. Július harmadik hétvégéjén immár éles mérkőzés vár Németh Krisztián védenceire, akik Zsolnán kezdik meg a Fortuna liga új idényét. Ezt megelőzően azonban még megmérkőzünk a soproni együttessel. A nyári felkészülés mérkőzéseinek a mérlege 2-0-3, 5:7-es gólaránnyal. A  legutóbbi összecsapáson a cseh második vonalban szereplő MFK Frýdek-Místek csapatát győztük le 2:1-re. A sárga-kékek góljait Huk és Šabala szerezték, amivel az új támadónk a nyári felkészülési időszak legjobb góllövője lett két góllal.

A Swietelsky-Soproni VSE 1921-ben alakult. A jelenlegi nevét az idei évtől viseli. A klub legnagyobb sikerét még a második világháború idején érte el: 1945-ben és 1946-ban megnyerték a második vonal küzdelmeit, de ennek ellenére sosem szerepelhetett a magyar legfelső osztályban, főként a harmadik ligában vitézkedtek.

A 2010/11-es szezonban sikerült kiharcolniuk a második vonalba való feljutást, ahol változó eredményességgel szerepelnek. A 2014/15-ös idényben a szép ötödik helyen végeztek, míg legutóbb a táblázat 12. helyére futottak be, mindössze 6 ponttal elkerülve a kiesést – sőt, volt egy kilenc mérkőzésből álló nyeretlenségi sorozatuk i. A magyar kupában sem jutottak túl messzire, már a 4. fordulóban búcsúztak a küzdelmektől.

A több mint 60 ezer lakosú város csapatának a színei a fehér és a lila. Hazai mérkőzéseit a városi stadionban játssza, melynek befogadóképessége 5 800 néző. Az osztrák-magyar határ mellett fekvő település együttesét 2013-tól Supka Attila irányítja. A csapat szinte kizárólag magyar nemzetiségű labdarúgókból áll, ez alól mindössze a szerb-magyar gyökerekkel rendelkező Aleksander Jovetic a kivétel.

A „lila-fehérek” június 20-án kezdték meg az új idényre való felkészülést, és ennek keretén belül három mérkőzést is abszolváltak már. Először a bécsi FAC-ot győzték le 1:0-ra, majd a Király kupában szintén 1:0 arányban győzedelmeskedtek a Swietelsky-Haladás felett, míg a Vasastól 2:1-es vereséget szenvedtek. Tehát ellenünk a negyedik felkészülési mérkőzésük következik, ám a két csapat nem most találkozik először: 2014 telén Nemeshódosban mérkőztünk ellenük a tavaszi idényre való felkészülés keretein belül, amikor is Ujlaky és Krišto találataival 2:0-s győzelmet arattunk.

A transfermarkt.de honlap szerint a második ligás magyar együttes játékoskeretének összértéke 1,58 millió euró, míg csapatunké 5,23 millió euró.  

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC
Cookies